Infostart.hu
eur:
366.32
usd:
322.02
bux:
152445.32
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Gyurcsány: 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához

Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, és nem elkövetik még egyszer ugyanazokat a hibákat; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerdán.

A kormányfő elmondta, hogy december 15-ig a jövő évi költségvetés elfogadására koncentrál, utána azonban azon dolgozik majd, hogy meglegyen a szélesebb társadalmi támogatás és egyezség a reformok második hullámához, mert a változások csak akkor lehetnek sikeresek, ha az ország érti és támogatja azokat.

Gyurcsány Ferenc megfogalmazása szerint neki és Orbán Viktornak nem azzal kell foglalkoznia, hogy egymással küzdenek, mert nem ez a lényeges, hanem az, hogy fontos ügyekben - például az önkormányzatok, az adó vagy a foglalkoztatás kérdéseiben - együtt mozduljanak.

A miniszterelnök úgy vélte: ha 2006 és 2008 között nem kellett volna ennyit küzdeni a reformpolitikáért, és nem kezdeményeznek népszavazást a reformok ellen, akkor most előrébb tartanánk, erősebb lenne az ország.

Hangsúlyozta, hogy a nagy ügyekben kormányokon átívelő összefogásra van szükség, amelyre a következő időszakban ismételten erőfeszítést tesz. Mást sem teszek nyár vége óta, mert az országnak szüksége van felelős ellenzékre, akik messzebbre látnak, mint a következő közvélemény-kutatás vagy országgyűlési választás - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc az euró bevezetésével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: a kormány és az ellenzék között egyetértésre van szükség abban, mit kell tenni azért, hogy a következő évtized elején ez megtörténhessen.

Egyetértés kell például abban, hogy folyamatosan, éveken keresztül alacsony maradjon a hiány, de ezért most kedden is küzdeni kellett a parlamentben - jegyezte meg.

A közszféra 13. havi fizetéséről és a 13. havi nyugdíjról azt mondta, "végtelenül utálja", hogy nem tudnak jobb ajánlatot tenni, de ebben a helyzetben felelőtlen magatartás a jövőre vonatkozóan ígéretet tenni.

Gyurcsány Ferenc a köztársasági elnök által létrehozott Bölcsek Tanácsával kapcsolatban úgy fogalmazott: ha ironizálni akarna, azt mondaná, "nem tudja, hogy az állam így működik-e", de nagyon jó dolognak tartja, hogy Sólyom László is kér szakmai véleményt neves szakemberektől. A kormányfő szerint azonban nincs arra fél év, hogy csak tanulmányok készüljenek, mert a világ gyorsabb ennél.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×