Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
316.97
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ingatlanalap az Új Tulajdonosi Programban

Ingatlanalapot is bevon a kormány az Új Tulajdonosi Programba - jelentette be Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta: az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. után a kormány - a Pénzügyminisztérium javaslatára - egy ingatlanalapot is bevon a programba, amelynek kialakítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladata lesz.

A kormányszóvivő közölte: a döntés értelmében akár már a következő év első felében sor kerülhet a kifejezetten erre a célra létrehozott ingatlanalap befektetési jegyeinek értékesítésére.

Budai Bernadett szerint a kormány döntése egyben azt is jelenti, hogy további társaságok már csak az Új Tulajdonosi Program második ütemébe kerülhetnek be.

A cégek kiválasztásánál, illetve az ingatlanalapról született döntésnél fontos szempont volt, hogy kis kockázatú, közép- és hosszú távon is előnyös befektetést jelentő részvényeket jegyezhessenek azok, akik részt akarnak venni a programban - mondta.

A kormányszóvivő emlékeztetett, a kormány augusztus 27-i ülésén döntött arról, hogy első körben mely társaságok kerülhetnek be az Új Tulajdonosi Programba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×