Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Robin Hood megállítja Gyurcsány Ferenc eszét

Egy ügyes miniszterelnöki blog pozitív dolgokkal is foglalkozik, így éppen ideje volt, hogy Robin Hood felüsse fejét Gyurcsány Ferenc internetes naplójában. A szegények védelmezője megérkezett, és most a kormányfő elmagyarázza, miért igazságos, hogy a távfűtéses lakásban élőket két évig megtámogassák az energiacégek. Utóbbiakat most éppen az ellenzék védelmezné - ettől áll meg a kormányfő esze.

"Beszéljük meg ezt a Robin Hood adót!" - indul fiatalos lendülettel a kormányfő által jegyzett támogatás-energetikai értekezés a blogban. "Abból célszerű kiindulni, hogy miért szükséges a távfűtéses lakásban élőknek segítséget nyújtani. A legegyszerűbb válasz szerint azért, mert egy távfűtéses lakásban élő család fűtési költsége nagyjából kétszerese annak, amit egyedi fűtésű házban fizetnének. Ez azért igazságtalan, mert nem tudja befolyásolni az ott lakó. A lakások jelentős részében nem lehet szabályozni és mérni egyedileg a hőmennyiséget. Ez a jelentős rezsiköltség ráadásul leértékeli a lakást is. Teljesen világos, hogy ezen változtatni kell."

Az viszont nem teljesen világos, hogy akik korábban - állami segítséggel - átalakították házukat/lakásukat, így most olcsóbb számukra a fűtés, azok is részesednek-e Robin Hood jótékonykodásából, avagy takarékosságot szolgáló beruházásuk jutalmaként kimaradnak a körből.

Mert bizony haladni kell a korral, erre figyelmeztet a Gyurcsány-blog is: "Az elsődleges cél persze az, hogy a mainál sokkal hatékonyabb fűtési rendszerek működjenek a távfűtésben is, amelyek nem pazarolják az energiát. A fűtőműveket, a vezetékrendszereket, a lakásokat is korszerűsíteni kell. Ehhez a kormány úgy tudja a legtöbbet hozzátenni, hogy megnyit olyan alapokat, amelyek elősegítik, hogy egyedileg szabályozható és mérhető legyen a lakás fűtésére felhasznált energia, hogy aki akar, az tudjon takarékoskodni is. Ezzel párhuzamosan pedig fel kell gyorsítani a panellakás rekonstrukciót, hogy mindenki szigeteltethesse a házát, lakását, aki csak akarja. Ezt a csomagot a kormány összerakta a következő kettő évre. Tehát azt hiszem, hatékony irányból közelítjük meg a kérdést: lehessen szabályozni és legyen érdekeltség a takarékoskodásra."

"A másik alapkérdés, hogy honnan vegyük elő ezt a pénzt?" Itt jön, ugye, a lényeg, mert sajnos a jó öreg Robin Hood csak nevet adott az akciónak, pénzt, azt nem. A költségvetés szóba sem jöhet - figyelmeztet a kormányfő.

Mint mondja: "a mi álláspontunk viszont az, hogy fizessék alapvetően az energiacégek, amelyek egyébként nem kis részben gazdagodtak az elmúlt időszak növekvő energia áraiból. Ezeknek a cégeknek a többsége magántulajdonban, nagyobb része külföldi tulajdonban van. Szerintem ezek a cégek felelősséggel tartoznak a fogyasztóik iránt. Hiszen saját fogyasztóik fizetőképességét kell megőrizni. Van, aki azt mondja, hogy a magasabb adóteherrel járó költségeiket majd áthárítják a fogyasztókra. Csakhogy ezt nem tudják megtenni! Az ár, amit ők alkalmaznak, az ellenőrzött ár. A távfűtés ára nem szabadpiaci ár. Nem úgy megy az, hogy a hasára üt valaki, és azt mondja: akkor felemelem az árat.

Az tehát a helyzet, hogy az ellenzék hirtelen elkezdte védeni ezeknek a vállalatoknak az érdekét. Megáll az ember esze! Jól emlékszem a bankadóra. Mindenki azt mondta, ez a magyar bankrendszer jövedelmezőségének rovására fog menni. Így történt? Nem így történt. Magyarországon sok oknál fogva fejletlen és alulszabályozott piac működik. Bizonyos konfliktusok, társadalmi feszültségek levezetéséhez, egy ilyen piacon keletkezett nagy jövedelmek csökkentése megoldás lehet, különösen, ha ez átmeneti időre szól. A Robin Hood adó két évre szól, a jogszabály is így fogalmaz. Szerintem érdemes érte megküzdeni, és meg is fogjuk tenni!"

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×