Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
316
bux:
152760.28
2026. szeptember 22. kedd Móric

A gyermekvállaláson és a foglalkoztatáson múlik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága

Előrejelzések szerint 2050- re 8,9 millióra csökken Magyarország lakossága. A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatója elmondta: 400 ezer gyermekkel született kevesebb az elmúlt 18 évben. Spéder Zsolt hozzátette: ha nem nő a gyermekvállalási kedv, akkor a helyzet nem fog változni, és az időskorúak aránya kétszeresére nőhet.

A pénteken bemutatott Európai Társadalmi jelentés című tanulmánykötetből kiderül: 2050-re Magyarország népessége 12 százalékkal, 8,9 millió főre fog csökkeni, az időskori eltartottsági ráta pedig, amely 2004-ben 22,6 százalék volt, 48 százalékra növekszik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a 8,9 millió optimista előrejelzés, mert több szakértő inkább 8,4 és 8,6 millió közé teszi Magyarország lakosságának számát 40 év múlva.

Spéder Zsolt szerint a csökkenés mértéke főképp attól függ, hogy növekszik-e a gyermekvállalási kedv vagy sem. Ugyanakkor hangsúlyozta: radikálisan nem fog javulni a helyzet 2050-re, mivel az elmúlt 18 évben 400 ezer gyermekkel született kevesebb, és ezt már nem lehet bepótolni.

Nagy gondot fog okozni négy évtized múlva a 65 és annál idősebb korosztály aránya, mert az előrejelzések szerint a társadalom 48 százaléka tartozik majd ehhez a réteghez - 2004-ben az arányuk még csak 22,6 százalék volt.

Ez a növekedés nem okozna problémát, ha minden idős megtermelné és befizetné a saját nyugdíját - mondta Spéder Zsolt, aki szerint azonban most kicsi az a generáció, amely megtermelné a nagyobb generáció nyugdíját.

A szakember úgy véli: az, hogy eltartható lesz-e az öregedő társadalom, nagyban függ a foglalkoztatási rátától. Ha ugyanis a jelenlegi 55 százalékos arány helyett elérjük a nők körében a 70 százalékos európai foglalkoztatási célt, akkor nem jelent majd akkora gondot az időskorúak arányának megkétszereződése.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×