Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem bűncselekmény uzsorakamatra hitelezni - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hogy nem követ el bűncselekményt, aki rendszeresen hitelez másoknak uzsorakamatra. Tavaly egész évben 87 nyomozást rendeltek el uzsorahitelezéssel összefüggésben, az idén fél év alatt már 102-t. A nyomozások többnyire önbíráskodás, zsarolás miatt, ritkábban jogosulatlan pénzügyi tevékenység, csalás vagy emberrablás, személyi szabadság megsértése, esetleg könnyű testi sértés gyanújával indultak.

A lap úgy tudja: azért lett fél év alatt ötödével több az ilyen ügy, mint tavaly egész évben, mert az ORFK bűnügyi főosztálya júniusban levélben szólította fel a megyei főkapitányságokat az uzsorások elleni hatékonyabb fellépésre.

A lap ugyanakkor megjegyzi: az ügyeknek csak a töredéke kerül bíróság elé, hiszen a nyomozásoknak az a tapasztalata, az áldozatok nem szívesen mondják jegyzőkönyvbe a vallomásukat, többségüknek ugyanis a következő hónapban is csak az uzsorás ad kölcsönt a megélhetésre vagy épp az előző kölcsönrészlet törlesztésére.

A büntető törvénykönyv nem ismeri az uzsora fogalmát, a polgári törvénykönyv szerint pedig ugyan semmissé lehetne nyilvánítani az egyik fél számára "feltűnően aránytalan előnyt" kikötő szerződéseket, de ezt eddig még egyetlen uzsorás áldozata sem kérte.

Nem látható át a magyar bankrendszer - írja a Magyar Nemzet. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Európai Parlament Magyar Néppárti Delegációja által szervezett budapesti konferencián azt mondta, hogy növelni kell a magyar bankrendszer átláthatóságát.

Az MNB elnöke kiállt a teljes listás lakossági hitelnyilvántartás, azaz a pozitív adóslista létrehozása mellett, ami az adatvédelmi biztos eddig mindig kifogásolt. A jegybankelnök szerint megoldást jelentene, ha a nyilvántartásban csak azok az adósok szerepelnének, akik maguk is hozzájárulnak a közzétételhez.

Simor András úgy látja: a bankrendszer fejlettségét az is mutatja, hogy a visegrádi államok közül Magyarországon a legmagasabb a hitelállomány GDP-hez viszonyított aránya - mondta. Hozzátette: a magyarországi bankpiac pozitív megítélését nagyban segíti, hogy nemzetközi összehasonlításban is magas a bankok tőkére, illetve eszközállományra vetített jövedelmezőségi mutatója.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×