Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
319.97
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Az MTV kuratóriumának ellenzéki tagjai nem akarnak cinkostársak lenni

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének négy ellenzéki tagja egy honlapon közzéteszi az alapítvány és a televízió működésének szerintük nyilvánosságra tartozó dokumentumait. Elsőként az MTV Közalapítvány idei költségvetését és egy műsor szerződéseit tették fel a honlapra. Szabó László, fideszes elnökségi tag hangsúlyozta: a dokumentumokat a törvényi előírások értelmében az intézményeknek kellene közzétenni.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségéből négy ellenzéki tag a jövőben internetes honlapon tesz közzé olyan dokumentumokat, amelyeket szerintük törvényi és belső előírások ellenére sem hozott nyilvánosságra a Magyar Televízió (MTV), illetve a médiumot felügyelő közalapítvány.

Szabó László, a Fidesz által delegált kuratóriumi elnökségi tag elmondta: az oldalon jelenleg a Magyar Televízió Közalapítvány idei költségvetése, a nyilvánosságért folytatott másfél éves "harcuk" kronológiája, valamint a Nap-kelte pár hete meghosszabbított szerződése olvasható, de a jövőben rendszeresen tesznek ott közzé újabb dokumentumokat.

A Magyar Televízió 34 milliárdos évi költségvetéséből alig 1,5-2 milliárd forintot tesznek ki a kereskedelmi bevételek, a többi közpénz, ám az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát régóta nem sikerül elérniük - indokolta az ellenzéki kuratóriumi tagok.

Emlékeztettek arra is: az év közepétől az elektronikus információszabadságról szóló törvény is kötelezővé teszi az MTV-nek és a közalapítványnak ezen adatok publikálását, "ám ezt a kötelezőséget, ezt a kívánalmat egyik intézmény sem tartja be mind a mai napig", az MTV honlapján csak pár tucat szerződés főbb adatai olvashatók.

A Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz kurátorai a továbbiakban nem kívánnak ennek a törvénysértésnek a cinkostársai lenni - mondta Szabó László.

Hozzátette: a honlap elindítása előtt jogászok véleményét is kikérték, valamint tanulmányozták az ombudsman vonatkozó állásfoglalásait.

Az MTV Közalapítvány kuratóriumának szocialisták által delegált elnöke egyelőre nem kívánt érdemben nyilatkozni arról a honlapról. Czeglédi László mindössze annyit mondott: a kuratórium saját honlapjának tartalmáról egyhangúlag döntött a testület, így szerinte az ellenzékiek kezdeményezése az egyéni karrierjük építését szolgálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×