Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
319.78
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

HM: Magyarország nem juttatott fegyvereket Grúziának

A Honvédelmi Minisztérium szóvivője cáfolta a Právo című prágai baloldali lap azon értesülését, mely szerint Magyarország 66 páncélozott harckocsit szállított a grúz hadseregnek. Bocskai István az InfoRádiónak azt mondta: Magyarország csak a NATO számára szállít fegyvereket.

Magyarország semmilyen formában nem adott fegyvereket, köztük páncélosokat sem Grúziának, és nem adott el, valamint nem adott át semmilyen hadieszközt - szögezte le az InfoRádiónak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

Mint kifejtette, hazánk donációs politikája szerint csak nemzetközi szervezeteknek ad el fegyvereket, egy külön program keretében. Erre példa volt Afganisztán, ahol az afgán nemzeti hadsereg felfegyverzésére szólított fel a NATO, de ebben az esetben is a NATO-nak adtuk át a fegyvereket. Hasonló történt Irak esetében is.

A szóvivő elmondta, nem juttatak fegyvereket Grúziának olyan formában sem, a nemzetközi szervezeteket megkerülve, mint a kilencvenes évek elején Horvátországnak nyújtottunk támogatást.

Így a prágai lapban megjelent értesülés alap nélkül való - emelte ki.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×