Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
319.2
bux:
144428.67
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kedden állhat helyre a vonatközlekedés Tolna megyében

Kedd hajnalban állhat helyre a megszokott forgalmi rend Tolna megyében a szombati vonatbaleset helyszínén.

A MÁV sajtófonöke az InfoRádióban elmondta: a kisiklott vagonokat már elvitték a helszínről, és a szakemberek hétfőn megkezdik a mintegy 300 méternyi sín, illetve a felsővezeték kicserélését.

Kavalecz Imre szólt arról is, hogy még tart a vizsgálat, de a feltételezések szerint a vasúti pálya hibája okozhatta a balesetet.

A Kaposvárról Budapestre tartó vonat több kocsija Csibrák megállóhely közelében siklott ki, majd az egyik felborult. A szombati balesetben 2-en súlyosan, 10-en könnyebben sérültek meg.

A Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon jelentős késésekre kell számítani, az érintett szakaszon pedig autóbuszok viszik az utasokat.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×