Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több ezren kísérték utolsó útjára Kolonics Györgyöt - a nap legfontosabb hírei

Több ezer gyászoló jelenlétében, a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Kolonics Györgyöt. A szertartáson a kétszeres olimpiai bajnok ötkarikás lobogóval borított koporsóját kormányőrök és korábbi páros társai - Pálizs Attila, Horváth Csaba és Kozmann György -, továbbá edzője, Ludasi Róbert kísérték a sírhelyhez.

A koporsó mindkét oldalán hét-hét kenus haladt. Kolonics György, a Csepel SC 15-szörös világbajnok sportolója múlt kedden, edzés közben lett rosszul, megállt a szíve és már nem tudták újraéleszteni. Harminchat éves volt.

Gazdasági Egyeztető Fórumot hoz létre a kormány

Gazdasági Egyeztető Fórum létrehozásáról döntött a kormány - jelentette be a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai Gordon, aki egyben a fórum elnöke, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a testületnek javaslattevő, véleményező joga lesz a vállalkozásokat érintő jogszabályok, intézkedések ügyében. Közlése szerint a munkában a gazdasághoz kapcsolódó minisztériumok, illetve a gazdasági érdekképviseletek vesznek részt.

Állami férőhelyeket csoportosítottak át

Mintegy ezer államilag finanszírozott férőhelyet csoportosítottak át a felsőfokú szakképzés 12.500-as keretszámából, így több hallgatót lehetett felvenni agrár, gazdaságtudományi, természettudományi, valamint műszaki képzésre és egészségügyi szakterületre. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár elmondta: az idén a vidéki főiskolák is fel tudták tölteni kapacitásukat, de van 4-5 olyan alapképzés, amit - bár korábban meghirdették - nem tudnak elindítani.

Egyeztetne a Fidesz fociügyben

Egyeztetést kezdeményez a Fidesz a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga 3,1 milliárd forintos adósságának rendezéséről a parlamenti pártokkal, illetve az APEH elnökével. Bánki Erik, az Országgyűlés sportbizottságának fideszes elnöke elmondta: annak érdekében kíván fellépni, hogy a liga közvetlenül kapja meg azokat a jogosítványokat a kormánytól, amelyekkel adósságát törleszteni tudja. A Pénzügyminisztérium válaszában azt hangsúlyozta, hogy nem most, hanem 2001-ben születtek azok a pénzügyi döntések, amelyek a hazai labdarúgó klubok döntő többségének anyagi ellehetetlenülését eredményezték.

Hét újabb onkológiai intézmény kap támogatást

Hat újabb onkológiai készítményt támogat a társadalombiztosítás augusztus 1-jétől. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a gyógyszerek a leukémia, a májrák, a nyirokrák és a tüdőrák hatékony kezelését teszik lehetővé.

Év végéig hiány lesz védőoltásból

A fővárosi Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője szerint az év végéig hiány lesz a kullancsok által terjesztett agyhártya- illetve agyvelő-gyulladás elleni védőoltásokból. Lakos András az InfoRádióban azt mondta: az ambulancián már egyáltalán nem tudnak ilyen oltást adni. Az idén indulhat a digitális műsorszórás

Várhatóan még az idén beindul a digitális műsorszórás, ezen belül a mobiltévézés - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Pataki Dániel az InfoRádióban elmondta: az Antenna Hungáriával, a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázat nyertesével 45 napon belül megkötik a szerződést. A digitális rádiós csatornán az InfoRádió is elérhető lesz.

A PSZÁF kezdeményezi a MÁV ÁBE működési engedélyének visszavonását

Kezdeményezte a MÁV Általános Biztosító Egyesület működési engedélyének visszavonását a pénzügyi felügyelet, amihez a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulását is kérte. Binder István, a hatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: erre azért volt szükség, mert a rendkívüli közgyűlésen a tagok elutasították, hogy pótbefizetéssel szüntessék meg a tartalék- és tőkehiányt.

Elég lesz a biztosíték a kártalanításra

Elég lesz a csaknem 70 millió forintos biztosíték a Horvát Utazási Iroda ügyfeleinek a kártalanítására - közölte az Allianz Biztosító. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal hétfőn törölte a pénzügyi problémákkal küzdő utazási irodát az utazási vállalkozók nyilvántartásából. A cég ezért hétfő óta nem szervezhet, és nem bonyolíthat le további utakat.

Nincs megállapodás az erdélyi magyar pártok között

Egyelőre nem sikerült megállapodnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt küldöttségeinek az őszi romániai parlamenti választásokon való közös részvételről. A marosvásárhelyi tárgyalás után Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt mondta: az MPP elutasította a szövetség által felajánlott belső koalíció létrehozását.

Hétfőn sztrájkot kezd a Lufthansa

Hétfőn sztrájkot kezd a német Lufthansa légitársaság valamennyi dolgozója. A földi és a légi személyzet mintegy 52 ezer tagját képviselő szakszervezetek 9,8 százalékos béremelést követelnek 1 évre a vállalat vezetése által 2010-ig felajánlott 6,7 százalékkal szemben.

Kényszerleszállást hajtott végre a kilyukad utasszállító

Repülés közben 2-3 méteres lyuk keletkezett egy ausztrál utasszállító repülőgép törzsén; a Boeing 747-es Manilában sikeres kényszerleszállást hajtott végre. A 346 utasnak és a 19 főnyi személyzetnek nem esett baja.

Rendkívüli majomlelet Rudabányán

Újabb, rendkívüli jelentőségű ősmajomlelet került elő Rudabányán, ott, ahol évtizedekkel ezelőtt a Rudapithecus leleteit is megtalálták. Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta: a most kiásott állcsontdarabok és fogak egy Anapithecus hernyakitól, a Rudapithecus kortársától származnak.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×