Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Malév: egy New York-i repüléshez 7 millió forintba kerül a kerozin

Megszünteti tengerentúli járatait a Malév. A társaság már a téli menetrendből is törli a New York-i és torontói járatokat - számolt be róla a vállalat vezérigazgatója. Leonov Péter elmondta: a néhány száz későbbi foglalással rendelkező utas az American Airlines járataival utazhat a tengeren túlra. A cégnek komoly problémát okoznak a magas kerozinárak.

A tengerentúli járatok üzemeltetése évek óta csak veszteséget okoz a cégnek - számolt be az InfoRádiónak Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója. Tavaly már megvizsgáltunk minden lehetőséget azzal kapcsolatban, hogyan lehetne nyereségessé tenni a Malévot - tette hozzá.

Akkor a téli időszakban szüneteltettük ezeket a járatokat - mondta el a vállalat vezetője -, és így megtakarítottunk 1,6 milliárd forintot. Számoltunk a szezonális, nyári üzemeltetés lehetőségével is. Ezt azonban az üzemanyagárak emelkedése miatt nem tudjuk tovább folytatni. Így szeptember 21. után megszüntetjük a torontói, október 26. után pedig a New York-i járatot - fejtette ki Leonov Péter.

A vezérigazgató elmondta, a vízumkényszer eltörlésével megnövekedhet ugyan az utasforgalom, de nem annyira, hogy arra hosszú távú terveket tudnának építeni.

A magas kerozinárak Leonov Péter szavai szerint egyébként is problémát okoznak a társaságnak, de főleg a távolsági járatok üzemeltetésére hatnak, hisz például a Budapest-New York viszonylatban 49 ezer dollárba kerül az üzemanyag, ami több mint 7 millió forint.

Az európai járatoknál az első öt hónapban 12 millió euróval, azaz kicsivel kevesebb mint 3 milliárd forinttal fizetett többet a tervezettnél - mondta el a Malév vezetője. Kijelentette, ennek van hatása a jegyárakra és az üzemanyagpótlékra, ami folyamatosan növekszik. Ez az egész piacon tendencia - mutatott rá Leonov Péter.

Mgjegyezte, sajnos már érzik mindennek hatását az utasforgalmon nem csak itthon, hanem egész Európában.

Annak a néhányszáz utasnak, aki ezentúli időpontra vett magának jegyet, az American Airlines gépein foglaltunk helyet - hívta fel a figyelmet a Malév vezérigazgatója.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×