Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
318.92
bux:
143274.48
2026. július 22. szerda Magdolna

Senki nem tudja, hányan élnek segélyből Magyarországon

A Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak nincsenek pontos adatai arról, hogy Magyarországon hányan élnek kizárólag állami segélyből. A kimutatásokból sem derül ki, mennyien lehetnek azok, akik a megélhetésüket erre építik.

Az InfoRádió megkeresésére a tárca szociálpolitikai szakállamtitkára közölte: előfordulhat, hogy egy családban többen jogosultak szociális ellátásra, például rendszeres szociális segélyre, gyesre, gyetre, és ezek mellett munkavégzésből származó jövedelmük nincs.

Azonban az adatsorokból nem állapítható meg egyértelműen, hogy hány ember, vagy család él így. Ugyanis - írta Forgó Györgyné - aki például gyermekgondozási segélyt kap, arról a statisztikában nem szerepel, hogy egyedülálló szülő-e, mint ahogy az sem, hogy a gyes mellett dolgozik-e.

Az InfoRádiónak eljuttatott minisztériumi összefoglalóból kiderül többek között, hogy míg 2006-ban családtámogatásra 463,5 milliárdot költött az állam, 2007-ben ez a keret 40 milliárddal nőtt.

Pénzbeli és természetbeni ellátásokra összesen 796,5 milliárd forintot irányoztak elő, ami körülbelül 50 milliárddal több, mint az előző évi.

Az önkormányzati segélyekről szóló adatsor közli, hogy összesen 59,5 milliárd forintot fizettek ki a rendszeres szociális segélyre jogosult 185 ezer embernek. De több mint félmillióan kaptak átmeneti segélyt, aminek teljes összege valamivel meghaladta az 5 milliárd forintot.

Lakásfenntartási támogatásban 300 ezren részesültek, 82 ezren méltányosságból, 210 ezren normatívaként. 17 milliárdot kötöttek erre az önkormányzatok.

A települések segélyezésre a 2007-es adatok szerint 103,5 milliárd forintot fordítottak, a gyermekvédelmi ellátások nélkül. A tárca a tájékoztatónak ehhez a részéhez is hozzáfűzi, hogy mivel egy személy több ellátásban is részesülhetett, összesített létszámadatokat nem lehet megadni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, teljesen elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, teljesen elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×