Infostart.hu
eur:
362.97
usd:
318.07
bux:
143913.65
2026. július 22. szerda Magdolna

Nem foglalkozik a "magyar állóvízzel" Magyar Bálint támogatója

Nem feltétlenül kell tudósoknak ülniük az Európai Innovációs és Technológiai Intézet irányító testületében - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) korábbi elnöke, aki a négytagú kiválasztóbizottság tagjaként támogatta Magyar Bálint kinevezését az intézet vezetésébe. Boda Miklós hangsúlyozta: szakmai szempontok alapján jelölték a szabad demokrata politikust.

Az NKTH korábbi elnöke kijelentette: az Európai Bizottság elnökének jóvoltából került be az irányító testület (vagy igazgatóság) tizennyolc tagját megválasztó bizottságba, de nincs módjában elárulni, ki jelölte Magyar Bálintot, ugyanakkor utalt arra, hogy magyar szervezet volt.

A kiválasztóbizottság döntésének indokaként Boda Miklós kifejtette: a szabad demokrata volt oktatási miniszter nevet szerzett magának a közös európai egyetemi struktúra, a bolognai rendszer kialakításával, és Európa-szerte elismerően vélekednek a magyar innovációs törvény megalkotásáról is.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek komoly nemzetközi problémákat kell majd megoldania, például egyeztetni a különböző országok akkreditációs rendszerét - említett egy feladatot a szakember.

A Magyar Bálint megválasztását kifogásoló nyilatkozatokkal összefüggésben Boda Miklós azt mondta: nem véletlen, hogy az európai parlamenti képviselők közül főként néppártiak fejezték ki nemtetszésüket.

A jelölőbizottság tagja hangsúlyozta: a bekerülőknek egyáltalán nem kell tudósoknak lenniük, ez nem volt a kritérium; a tudomány csak egyike a három fő pillérnek, amely az oktatás, a kutatás és az innováció. Hozzátette: a bizottság meggyőződése, hogy Magyar Bálint hasznos tagja lesz az irányító testületnek.

Azzal összefüggésben, hogy viszonozta volna Magyar Bálint gesztusát, amellyel még oktatási miniszterként őt nevezte ki a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal élére, Boda Miklós úgy fogalmazott: "a magyar állóvízzel nem foglalkozom".

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×