Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Visszavonják a nem létező rendőrségi intézkedést

Július 1-i hatállyal feloldja Bencze József országos főkapitány azt a tavalyi intézkedését, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a budapesti rendőrök vidéki kapitányságokra kérhessék az áthelyezésüket - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.

A nyári csúcsszezonra és a vakációra tekintettel új parkolási tarifatáblázatot vezet be a Budapest Airport - olvasható az Indexen. A reptér-üzemeltető cég közleménye szerint június 13-tól jelentősen csökkentik a hosszú távú parkolás díjait. A portál információi szerint az egynapos parkolás 4 ezer forintról 2 ezer 500 forintra, a három napos 10 ezer forintról 6 ezer 200 forintra változott és 8 nap után is mindössze 9 ezer 500 forintot kell fizetni.

Ötmilliárd forintos "csomagot" kapnak a költségvetéstől a fuvarozók - tudta meg a Népszabadság. A szakmai szervezetek és a kormány képviselői előreláthatólag kedden a Parlamentben írják alá megállapodásukat. Ezt követően még hátravan az egyezkedés a taxisokkal: a budapesti taxitársaságok az alapdíj és a kilométerdíj a Fővárosi Közgyűlés által még az évtized elején meghatározott plafonjának emelését kezdeményezik. Ha a képviselők támogatják elképzeléseiket, akkor ősztől jelentősen drágulhat Budapesten a taxizás.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy július 1-i hatállyal feloldja Bencze József országos főkapitány azt a tavalyi intézkedését, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a budapesti rendőrök vidéki kapitányságokra kérhessék az áthelyezésüket - derül ki a főrendőr a Tettrekész rendőrszakszervezetnek írt, napokban keltezett leveléből. Mindez azért különösen érdekes, mert korábban Bencze József tagadta, hogy lett volna ilyen intézkedés.

A Világgazdaság a két nagy parlamenti párt terveit és ígéreteit veszi számba. A szocialisták júniusban azon dolgoznak, hogy olyan adócsomagot készítsenek, amelyhez meg tudják nyerni az SZDSZ támogatását. Ám a többségük továbbra is a "járulékközpontú" alternatívában látja a megoldást, amelyet a szabad demokraták tavasszal elutasítottak. A Fidesz elnöke az előre hozott választások mellett érvelt, mondván: ez már gazdasági kényszer, a világ egy új, globális gazdasági átalakulás küszöbén áll, amelyben az energia-, a nyersanyag- és az élelmiszerárak robbanása következik be.

Nehezedik a Gazdasági Versenyhivatal feladata - írja a Napi Gazdaság. Mostantól jóval bonyolultabb vizsgálatot kell folytatnia a GVH-nak, ha két cég összeolvadásához kérnek engedélyt a felek. A versenytörvényt módosító jogszabályok több pontban az uniós irányelvet követik, eszerint a magyar versenyhivatali döntéshez nem elég a fúzióra lépő cégek esetleges erőfölényét vizsgálni, szükség van egy közgazdasági tanulmányra készítésére, annak megállapításhoz, hogy a fúzió érinti-e a piacon kialakult versenyt.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×