Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újabb milliárdok mennek el kormányzati kommunikációra

Idén 1,6 milliárd forinttal bővíti a kabinet a kormányzati kommunikációra szánt 1 milliárd forintot - erősítette meg a Napi Gazdaság értesüléseit a kormányszóvivő. Budai Bernadett az InfoRádiónak elmondta: a költségvetés tavalyi elfogadásakor még több tételre nem lehetett számítani, ráadásul szerinte éppen az ilyen esetekre van a költségvetés általános tartaléka.

Az eredetileg tervezett 1 milliárd forintról 2,6 milliárd forintra emelkedik a kormányzati kommunikáció büdzséje, mindezt a költségvetés általános tartalékából csoportosítja át a kormány - mondta az InfoRádióban a kormányszóvivő.

Budai Bernadett mindezt az időközben felmerülő kiadásokkal indokolta, ide sorolta a fogyasztóvédelem vagy a közlekedésbiztonság propagálását, illetve egészségügyi szűrések népszerűsítését.

Elmondta még, hogy forrásokat igényel még az Új Magyarország kiadvány újabb számainak megjelentetése vagy a schengeni határnyitás kommunikációja, elismerte azonban, hogy mindez előre is kalkulálható volt.

A fideszes Balsai István a hírre reagálva azt mondta: a kormánynak csak az előrehozott választásokra lenne szabad pluszforrásokat költenie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×