Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emelt az ügyészség Zuschlag János ellen

Vádat emelt az ügyészség Zuschlag János, volt szocialista országgyűlési képviselő és 15 társa ellen különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt. Zuschlag János az eljárás során beismerő vallomást tett és a kár nagy részét is megtérítette. Az eljárás azért indult, mert szabálytalanul használták fel a pályázatokon nyert pénzeket.

A nyomozási határidő lejárta előtt vádat emelt az ügyészség Zuschlag János és 15 társa ellen - mondta az InfoRádiónak a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Szabó Ferenc kiemelte: az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják.

Zuschlag Jánost fővádként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, mint felbujtót - mondta a főügyész-helyettes.

Szabó Ferenc hangsúlyozta: az ügyészség nem szüntette meg a kényszerintézkedéseket - a vádlottak vagyonának zár alá helyezését, valamint két vádlott esetében az előzetes letartóztatást és egy vádlott esetében a házi őrizetet -, hanem azt indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn azokat.

Az ügyészség ellenőrizte, hogy a Zuschlag János 50 millió forintot valóban átutalt az államkaszába, így összesen 60 millió forint megtérült a vádiratban szereplő 72 millió forintos kárból - emelte ki a főügyész-helyettes.

Kifejtette: a volt MSZP-s politikus elismerte a ténybeli, majd a büntetőjogi felelősségét is, de részletes, feltáró vallomást nem tett, sőt, az ügyészségnek bizonyítékai vannak, hogy igyekezett a nyomozást hátráltatni, és az eljárást meghiúsítani.

A kár megtérítése a bűncselekmények megtörténtét nem helyezi hatályon kívül, mindössze enyhítő körülményként vehető figyelembe a bíróság előtt a bűnösség megállapítása mellett - hangsúlyozta Szabó Ferenc.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinellenőrzés után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 72 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását.

Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×