Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Orbánt bírálták az állami vezetők jövedelemlistájával

Első lépésben kizárólag Orbán Viktor anyagi gyarapodásának kritizálására használta fel azt a jövedelemlistát a kormány, amelyet kedden délután töltöttek fel a Miniszterelnöki Hivatal internetes oldalára. Az adatbázis nyolc évre visszamenőleg tartalmazza az államtitkárok, a miniszterek és a kormányfők juttatásait.

Négyszáz állami vezető fizetését hozta nyilvánosságra honlapján a Miniszterelnöki Hivatal. A kormányszóvivő elmondta: az adatokat a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által 2007 októberében meghirdetett úgynevezett köztisztasági csomag, illetve a 2008. évi X. törvény értelmében töltötték fel a világhálóra

A név szerint kereshető listában olyan államtitkárok, miniszterek és kormányfők jövedelmei szerepelnek, akik 2000. június 3-a óta töltötték be tisztségüket - tette hozzá Budai Bernadett.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor jövedelme a fideszes pártvezető miniszterelnökségének négy éve alatt 70 százalékkal emelkedett, míg Gyurcsány Ferencé csak 20 százalékkal, ráadásul a jelenlegi kormányfő 2004-es hivatalba lépése óta jótékony célra fordítja a fizetését.

Budai Bernadett beszélt arról is, hogy a lengyel miniszterelnök havi félmillió forinttal többet keres, mint Gyurcsány Ferenc, Csehországban pedig egyáltalán nem nyilvános az állami vezetők javadalmazása.

A kormányszóvivő Orbán Viktor szemére vetette, hogy az ellenzéki pártvezető miniszterelnök korában személyes használatra is tartott egy állami gépkocsit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×