Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már a jövő héten módosulhatnak a szavazati arányok az ORTT-ben

A kormánykoalíció felbomlásával változik az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szavazási rendszere; az eddig alkalmazott tizennegyedek helyett kilencedekben számolják a voksokat, amelyeknek négykilencednyi részével az egyetlen kormánypárti tag rendelkezik.

A médiahatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: függetlenül attól, hogy az elnök részt vehet-e az adott szavazásban, a kormányoldal és a többi képviselőcsoport delegáltjainak egyenlő arányban kell osztozniuk a szavazatokon; márpedig május elsejétől "egyetlen kormánypárti képviselőcsoport lesz, az ellenzékiek száma pedig eggyel nő", azaz négyre emelkedik.

Mindebből az következik, hogy az ellenzéki tagok és az elnök szavazata egy-egy, az egyetlen kormánypárti - Ladvánszky György (MSZP) - voksa pedig négykilencednyi súllyal esik a latba.

Mivel az egyszerű többséghez öt-, a kétharmadoshoz legalább hatkilencedes szavazat szükséges, az erőviszonyokból az következik, hogy a szocialista delegáltnak elég egy, illetve két tagtársát a maga oldalára állítania ilyen ügyekben.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a médiahatóságnál azt írja elő, hogy minden képviselőcsoport egy (ha egyetlen kormánypárti frakció van, az két) tagot küld, de a két oldalnak egyenlő voksaránnyal kell rendelkeznie; a közrádió és a két köztévé esetében pedig a tagok számának kell egyeznie.

Ennek alapján a közeljövőben a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumába négy-négy, a Duna Televízióéba két tagot kellene választani, az ORTT-t pedig egy személlyel kell kiegészíteni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×