Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Török Gábor: Egy fővel növelhető a szocialisták parlamenti létszáma

A Vision Consulting igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc a kormányátalakítással megerősítette hátországát és pozícióját. Török Gábor az InfoRádióban azt mondta: a miniszterelnök nagy frakciótámogatással rendelkező, de súlytalan embereket emelt be a kabinetbe.

Nincs jó látszatja annak, ha egy kisebbségbe került kormány növeli a kormánytagok és államtitkárok számát - mondta az InfoRádióban Török Gábor politikai elemző, aki szerint a kormányátalakítás fő üzenete, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meg akarta erősíteni a hátországát.

Ezt két módon érte el a kormányfő. Egyrészt bevont civil szakembereket -, mint például Székely Tamás, aki eddig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója volt -, akik nem rendelkeznek hátországgal, ezért kizárólag a miniszterelnökön múlik, meddig maradnak a bársonyszékben.

Másrészt kinevezett olyan embereket, akik a szocialista pártba ugyan beágyazottak - ilyen Szűcs Erika vagy Szabó Imre -, de ellentétben Lamperth Mónikával, aki most kikerült a kormányból, ismeretlenek és súlytalanok.

Török Gábor szerint Gyenesei István független képviselő beemelése a kormányba azt mutatja, hogy a kabinetnek szüksége van a parlamenti támogatókra. Az elemző szerint a független képviselővel egy fővel növelhető a szocialista párt parlamenti létszáma.

Ha szakmai munkát végeznek, megmaradhatnak

Ha a kisebbségi kormány olyan szakmai munkát végez, amelyet a gazdaság és az állampolgárok egyaránt pozitívan fogadnak, akkor a kabinet kitarthat a ciklus végéig - véli az Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke.

Vadász György rámutatott: mindenképpen javítani kell a minisztériumok közötti együttműködésen.

A kabinetben létrejön egy új tárca nélküli miniszteri poszt: Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora a tudománypolitikáért és a kutatásfejlesztésért felel a jövőben. Az iparkamara alelnöke szerint ilyen posztra szükség van, hiszen, bár az elmúlt években sok pénzt fordított az állam a többi mellett oktatásra, ennek nem sok látszatja volt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn bemutatta új minisztereit és bejelentette: új korszak kezdődik a kormány életében.

A kormányfő Bajnai Gordont jelöli az összevont fejlesztési és gazdasági tárca vezetőjének, Székely Tamást az egészségügyi miniszteri posztra, Szabó Imrét a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetőjének; Szabó Pált az újonnan megalakuló közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca élére, Szűcs Erika a jelölt a szociális és munkaügyi tárca irányítására, az önkormányzati tárca élére Gyenesei István kerülhet, és Molnár Károly a jelölt a tudománypolitikai-kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszteri posztra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×