Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mégsem lesz zárt ülés Kósa interpellációja miatt

Mégsem kell zárt ülést elrendelnie az Országgyűlésnek a fideszes Kósa Lajos interpellációja miatt, mert Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter feloldotta ügyben érintett kormányhatározatok minősítését.

A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az MTI-nek pénteken elmondta: azért döntött a titkosítás feloldásáról, mert az ellenzéki politikus erről szóló interpellációja kapcsán tett felvetésének semmilyen igazságalapja nincs.

Hozzátette: az 1998-ben született, másodszor módosított kormányrendelet azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és cégeknek a körét tartalmazza, amelyek nemzetbiztonsági védelem alatt állnak.

A rendelet mostani módosításával olyan önkormányzatok és önkormányzati intézmények kerültek ebbe a körbe, amelyek támadásoknak, visszaéléseknek lehetnek kitéve az uniós források kiírása, vagy felhasználása miatt.

Szilvásy György hangsúlyozta, a nemzetbiztonsági védelem együttműködésen alapul és többletfeladatokat jelöl ki a Nemzetbiztonsági Hivatal számára, de többletjogokat nem ad

Így sem Kósa Lajos interpellációja, sem pedig az arra adandó válasz nem tartalmaz minősített adatot, vagyis nincs akadálya, hogy az interpelláció az Országgyűlés nyílt, plenáris ülésén elhangozzon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×