Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány tovább keresi a stabil kormánytöbbséget

Már nemcsak az SZDSZ holdudvarához tartozó értelmiségiek, hanem politikusok is felvetik, hogy ismét Kuncze Gábornak kellene vezetnie a Szabad Demokraták Szövetségét. Maga a pártelnök, Kóka János is ezt szorgalmazza. Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki csütörtökön már arról beszélt, hogy felelőtlenség lenne a kisebbségi kormányzás, csak annyit mondott: szeretett Kuncze Gáborral dolgozni.

Kóka János hajlandó lenne átadni az SZDSZ elnöki tisztségét a korábbi pártelnöknek, Kuncze Gábornak. A jelenlegi elnök a távirati irodának azt mondta: a júniusi tisztújító küldöttgyűlésnek a konstruktív ellenzéki szerepre készülő SZDSZ megerősödéséről és a párt egységének megőrzéséről kell szólnia.

A politikus ezért is tartaná fontosnak, hogy ebben a helyzetben Kuncze Gábor ismét vezető szerepet töltsön be az SZDSZ-ben. Kóka János hozzátette: ha elindulna az elnöki posztért, ő támogatná a szavazatával.

A volt elnök az MTI-nek annyit mondott: nem tervezi, hogy megméretteti magát.

A szocialista pártelnök-miniszterelnök úgy kommentálta Kuncze Gábor esetleges visszatérését hírét, hogy szívesen dolgozott együtt a volt elnökkel. Gyurcsány Ferenc, bár az elmúlt napokban többször a kisebbségi kormányzás működőképessége mellett érvelt, csütörtökön már a többi MSZP-s pártvezetőhöz hasonlóan a koalíció megmentését is lehetséges forgatókönyvnek nevezte.

Szocialisták a koalíció mellett

A kormányfő az egyik kereskedelmi rádióban azt mondta: az országnak és a kormánynak az az érdeke, hogy stabil többség álljon a kabinet mögött. Hozzátette: "amennyiben programban meg tudunk állapodni - erre elsősorban az SZDSZ-szel van lehetőség - az az érdekünk, hogy keressük az együttműködés lehetőségét".

Hasonlóan gondolja az MSZP frakcióvezetője is. Lendvai Ildikó az Indexnek fogalmazott úgy, hogy - ugyan nem látja sok esélyét a koalíció további működésének, de - örülne egy új koalíciónak, ugyancsak az SZDSZ-szel. Hozzátette ugyanakkor, hogy rövid távon kisebbségi kormányzásra kell készülni.

Kérdés, hogy mit jelent a rövid táv, és vajon az MSZP egy Fodor Gábor vagy egy Kuncze Gábor vezette SZDSZ-t venne szívesebben. Ennél is nagyobb kérdés, hogy a két szabad demokrata politikus - akikről egyelőre nem tudni, hogy a júniusi küldöttgyűlésen indulnak-e az SZDSZ elnöki posztjáért - újra tárgyalna-e a szocialistákkal.

Kóka János szerint Kuncze Gábor a legtöbb ügyben támogatta őt, Fodor Gábor viszont a legvégsőkig kitartott amellett, hogy meg kell menteni a koalíciót. Mindehhez hozzátartozik, hogy az egészségbiztosítás és az adóreform témájában továbbra sem közeledett a két párt álláspontja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×