Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A fontosabb vonalakon elfogadja a BKV-bérleteket a Volán

A Volánbusz Zrt. néhány járatán elfogadják a BKV bérleteit a pénteki sztrájk alatt - közölte a társaság forgalmi és kereskedelmi igazgatója. Fajcsák Lajos az InfoRádiónak azt mondta: vannak tartalék járművek, így, ha szükséges, több járatot indítanak pénteken.

A hagyományos elővárosi vonalakon - Szentendre és Budapest, valamint Gödöllő és Budapest között, továbbá 10-es, 11-es, és a csepeli Rákóczi Ferenc úton - közlekedő járatain a Volánbusz a jegyeken kívül minden BKV-s utazási igazolványt elfogad - tájékoztatta az InfoRádiót az autóbusztársaság forgalmi és kereskedelmi igazgatója.

Fajcsák Lajos hozzátette: az elővárosi bérletekkel fel lehet szállni a BKV-járatokkal párhuzamosan közlekedő Volán-járatokra

Azokon a buszokon, amelyek a fővárosban szállítják az utasokat, a Budapest közigazgatási határán belül érvényes bérlettel is lehet utazni, függetlenül attól, hogy a járatok az elővárosból vagy a külső kerületekből érkeznek - fűzte hozzá a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója.

A fontos végállomásokon tartalék buszok várakoznak majd, így, ha a forgalom miatt szükség lesz rá, mentesítő járatok közlekednek majd - közölte Fajcsák Lajos.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×