Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Éger: Jelentős előrelépés történt

Jelentős előrelépés történt a háziorvosok finanszírozásának kérdéseiben - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután egyeztetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójával. Székely Tamás a kormányfő megbízottjaként tárgyal a kérdésről.

Egy nap alatt sokkal többet haladtak a tárgyalások, mint az elmúlt több mint egy hónapban - összegezte a Magyar Orvosi Kamara elnöke a kormánymegbízottal folytatott szerdai egyeztetését.

Éger István az InfoRádióban elmondta: már nem kérdőjelezi meg a kabinet, hogy szükség van a háziorvosok kieső bevételeinek pótlására; ehelyett a megoldási lehetőségekről, technikai kérdésekről és a szükséges hatástanulmányok elkészítéséről tárgyaltak.

A szervezet elnöke közölte: valószínűleg nem kell tömegesen szerződést bontaniuk a háziorvosoknak. Hozzátette: a következő egyeztetést pénteken tartják.

Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden döntött a szakmai egyeztetések haladéktalan megkezdéséről, amivel Horváth Ágnes egészségügyi miniszter helyett az OEP főigazgatóját bízta meg.

Korábban az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének nagygyűlése a háziorvosi szerződések felbontásáról határozott, amennyiben 30 napon belül nem kezdődik érdemi tárgyalás a praxisok finanszírozásáról.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×