Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ismét rajthoz állnak a furcsa járművek

Hidrogénnel, sűrített levegővel vagy akár emberi erővel meghajtott járművekkel is találkozhatnak az érdeklődők ebben a hónapban a III. Széchenyi Futamon. Az alternatív hajtású járművek versenyére eddig összesen 20-an neveztek.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg Győrben a Széchenyi István Egyetem hallgatói az alternatív hajtású járművek versenyét április 23-án. Mint azt a főszervező, Petis László elmondta, a lényeg, hogy az autók ne fosszilis energiahordozóval működjenek.

A kőolaj- és földgázszármazékokon kívül azonban minden más energiaforrás felhasználható a járművek hajtásakor, például az áram, a hidrogén vagy a sűrített levegő.

A jelentkezők két kategóriában nevezhetnek: saját maguk által tervezett járművekkel, vagy már meglévő, de átalakított autókkal indulhatnak a versenyen.

A versenyre eddig 20 csapat jelentkezett. Ha látni akarja az előző évek indulóit, kattintson ide.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×