Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szili: Gyurcsány nélkül maradhatna a koalíció

Nem zárja ki egy Gyurcsány Ferenc nélküli koalíció lehetőségét az Országgyűlés szocialista elnöke, Szili Katalin ugyanis a házbizottság csütörtöki ülése után nem tagadta, hogy április 30-ig egy ilyen forgatókönyvről is szó esik majd az MSZP és az SZDSZ között - értesült a Magyar Nemzet.

A házelnök szerint egyetlen dolognak nem szabad bekövetkeznie, az pedig az előre hozott választás. A jelenlegi kormányfő-pártelnök riválisának is tartott politikus szerint ezen kívül mindenféle megoldás elképzelhető a kormányválság megoldására.

Alig néhány éve költöztek be az új lakóparkokba, ám az ott élők harmada máris szabadulna a visszaköszönő panelérzéstől - írja a Népszabadság. Az építészeti minőséget, anyaghasználatot és kivitelezést tekintve legfeljebb közepes színvonalú épületekben élők közül egyre többen döbbennek rá, hogy nem azt kapták, amire vágytak. Új életstílus helyett jobbára csak egy feltupírozott régit. A hangzatos szlogenek ellenére a házak túl sűrűn sorakoznak egymás mellett, a játszótér és a park alig nagyobb egy zsebkendőnyinél, az ígért közösségi szolgáltatásokból semmi sem lett, a lakások alaprajzi elrendezése pedig gyakorta éppoly csapnivaló, mint a hátrahagyott panelé.

Brit tudósok bebizonyították, hogy az elmúlt húsz évben nem volt jelentős összefüggés a globális klímaváltozás és a kozmikus sugárzás intenzitása között - írja az Index. A Lancaster Egyetem kutatói szerint nyugodtan félresöpörhetjük azokat az elméleteket, amelyek szerint nem az emberi tevékenység okozza a felmelegedést, hanem a Nap fokozott tevékenysége. Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága, az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) által 2007. februárban kiadott klímajelentést sokan bírálták amiatt, hogy nem veszi figyelembe a kozmikus sugárzás elméletét, amelyet Henrik Svensmark és Eigil Friis-Christensen, a dán nemzeti űrközpont munkatársai dolgoztak ki. Svensmark ötlete alapján készült el A nagy globális felmelegedés svindli című dokumentumfilm is, amely a modernkor legnagyobb átverésének kiáltotta ki a klímaváltozás körül kialakult felhajtást.

Két év alatt összesen 100 milliárd forinttal is növekedhet az év eleje óta bekövetkezett hozamemelkedés miatt a költségvetés kamatkiadása - írja a Napi Gazdaság. Elemzők szerint idén 30-40 milliárddal és jövőre is legalább ekkora összeggel hárul nagyobb teher a költségvetésre. Ez csak a jelenlegi állampapír-piaci hozamok mérséklődésével kerülhető el. Látva azonban a piaci hozamszinteket, nem valószínű, hogy ez bekövetkezik, ráadásul a monetáris tanács következő ülésén a mostani után akár további 50 bázispontos kamatemelés mellett is dönthet.

A Világgazdaság azt íjra: diszkriminatívnak tartja a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények hazai rendszerét az Európai Bizottság, és ennek megszüntetésére szólította fel Magyarországot. A magyar kabinetnek két hónapja van a reagálásra, ennek hiányában Brüsszel az Európai Bírósághoz fordul. A lap úgy tudta, más tagállamokkal, így Spanyolországgal és Portugáliával kapcsolatban is felvetődött ez a probléma, mert az EU szerint ott is diszkriminálják a kutatásokat külföldre telepítő vállalatokat.

A magyar ingatlanvásárlók lelkesedése a horvát riviéra iránt még mindig töretlen - írja a portfolio.hu. Bár a tavalyi Vir-szigeti rombolás kissé visszavetette a vásárlási kedvet, azóta lecsillapodtak a kedélyek, és a horvát hatóságok szigorú fellépéséből okulva mind az építők/eladók, mind a vevők jobban ügyelnek a tranzakciók tisztaságára. A nagy vásárok kora azonban úgy tűnik lejárt. Az ingatlanboom magasra röpítette az árakat. Tallósy Berta, az Adria Croing ügyvezetője szerint például általánosságban elmondható, hogy a horvátok nagyon elfogultak országuk és annak természeti kincsei iránt, és mivel a külföldiek élénk kereslete mindezt igazolja is, az ingatlanok már-már irreálisan túlértékeltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×