Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Még mindig a hálapénz ellen hadakozik Horváth Ágnes

Három javaslatot terjeszt a szakmai szervezetek elé az egészségügyi minisztérium - közölte a tárca leköszönő vezetője.

Horváth Ágnes elmondta: az indítványok a háziorvosi teljesítményfinanszírozás rendszerének kialakítását, a szolgáltatók közötti versenyt, valamint a hálapénz visszaszorítását célozzák.

A részletekről az egészségügyi miniszter azt mondta: 3 milliárd forintot különített el a tárca a háziorvosok plusz díjazására, ha a betegeket szűrésre küldik. Hangsúlyozta: az intézkedés célja a valódi megelőzés.

A tárcavezető hozzátette: a javaslat nem az elmaradó vizitdíjbevétel kompenzálását szolgálja, azonban az orvosok a korábbi díjbevétel felét kaphatják meg ennek révén.

A felvázolt koncepciókat az MSZP elnöksége is ismeri - jegyezte meg Horváth Ágnes.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×