Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Horn hiteltelennek tartja a kormányt

A szabad demokrata Horn Gábor szerint se a kormánypártoknak, se a kormánytagoknak, se a miniszterelnöknek nincs elég hitele.

A koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: ezt vissza kell szerezni, mégpedig úgy, hogy - akár népszavazáson keresztül - végigviszik a megkezdett reformokat.

A liberális politikus hangsúlyozta: a koalícióban egyeztetni kell és nem fenyegetni. Horn Gábor hozzátette: nem tartja időszerűnek a koalíciós szerződés újratárgyalását, ehelyett inkább a teendőkkel kellene foglalkozni.

Az államtitkár a szocialista Mesterházy Attila véleményére reagált; az MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerdán arra kérte Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze a koalíciós szerződés újratárgyalását.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön kitérő választ adott a felvetésre, és azt mondta: most nyugalomra van szükség a jobb egészségügy és oktatás megteremtéséhez, hiszen az embereket nem a koalíciós szerződés újratárgyalása érdekli.

Korábban Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke úgy nyilatkozott: pártjának meg kellene vitatnia Mesterházy Attila javaslatát.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×