Hallott már a türkölésről? És a ticselésről, a kocsolásról vagy a kókányozásról? Ezek mind ugyanazt jelentik, a tojásösszeütés játékát. Két játékos - általában két fiú - áll szemben egymással, kinyújtott karjukban egy-egy főtt tojást tartanak. Azt játsszák, hogy a karjukkal kardoznak, a céljuk pedig az, hogy a másik tojását eltörjék úgy, hogy a sajátjuk ép maradjon - mondta az InfoRádióban Hegyi-Füstös Ilona múzeumpedagógus.

A játékra utaló első hazai emlékek az 1300-as évekből származnak, de akkoriban szinte egész Európában játszották ezt a gyermekek. Akik csaltak, fából vagy mészkőből faragott tojásokkal szálltak be a játékba.

A lányok sem unatkoztak a húsvéti ünnepek alatt, ők a kiszehajtást vagy kiszeégetést játszották virágvasárnap. Egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, végigvitték a falun, majd levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. Közben énekeltek és táncoltak, a bábut pedig azért semmisítették meg, hogy ezzel megszabaduljanak a bajoktól. Főleg Nógrád, Pest és Heves megyében játszották ezt a fiatal lányok. A szalmabábut kiszének vagy villőnek nevezték.

A hagyományos tojásfestésnek számos változata ismert. A legelterjedtebb a berzselés, azaz a levélrátétes díszítés. Manapság ezt nylonharisnya segítségével végzik, régen azonban cérnával erősítették a tojásra a levelet, így az még különlegesebb mintázatot kapott.

Szintén elterjedt volt a márványozás. A különleges mintát hagymalevelek segítségével érték el a tojásfestők.

Hegyi-Füstös Ilona elmondta, hogy az egyes mintázatoknak más-más jelentésük volt. Meghatározott mintájú tojást festett például a keresztszülő a keresztgyermekének vagy a nagyszülő az unokájának. De voltak még különlegesebb motívumok is, például az úgynevezett utavesztett díszítés. Aki ilyen tojást adott valakinek, azt fejezte ki vele, hogy a megajándékozottat visszavárja, bármerre téved is az útja.