Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Eddig közel ötszáz esetben riasztották a tűzoltókat a hétvégén

A hosszú hétvége első felében mintegy ötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Csaknem 250 esetben tűzesethez kellett kivonulni, míg a riasztások másik fele műszaki mentés volt. Ez utóbbiak nagyobb részében - mintegy 60 százalékban - közlekedési balesetnél segítettek a tűzoltók, kisebb részben a vihar okozta károkat hárították el - mondta Dobson Tibor, az OKF szóvivője.

Tájékoztatása szerint péntektől vasárnap estig hatvanegyen sérültek meg közlekedési balesetben, ketten életüket vesztették az utakon.

A szóvivő az éjszaka kezdődött havazás miatti óvatos vezetésre intett, hiszen az ország magasabban fekvő részein még a délelőtti órákban is havas, hókásás utakra lehet számítani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján olvasható információ szerint napközben délnyugat felől fokozatosan megszűnik a nagy területre kiterjedő csapadék, futó hózáporok azonban később is előfordulhatnak.

A délelőtti órákban a Dunántúlon és az északi országrészben az eső mellett több helyen még előfordul havas eső, havazás. Az ország magasabban fekvő részeken - 300 méter felett - 2-7 centiméteres friss hó is hullhat.

Az ország keleti részén a nyugati, délnyugati szelet többfelé viharos, óránként 60-90 kilométer erősségű széllökések kísérhetik. Az ország nyugati felén az északnyugati szelet kísérik időnként viharos, óránkét 60-80 kilométer erősségű lökések. A déli órákig a magasabban fekvő részeken helyenként hófúvás is lehet, majd estétől fokozatosan mérséklődik a szél.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×