eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Magyarország már a külföldi munkavállalók számára sem vonzó célpont

A KSH friss számításai szerint visszaesett Magyarországon a pozitív vándorlási egyenleg. A KSH Népességtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa hozzátette: Magyarországnál már az unióhoz velünk vagy utánunk csatlakozott országok is vonzóbb célpontok.

A bevándorlási egyenleg hosszú időn át pozitív volt Magyarországon, vagyis többen érkeztek hozzánk külföldről, mint ahányan elhagyták hazánkat. Ez megtorpanni látszott 18 ezer fő körül az ezredforduló táján, és, most úgy tűnik, hogy csökkent - tájékoztatta az InfoRádiót a KSH Népességtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Melegh Attila közölte: Magyarország immár kevésbé vonzó célpont azon külföldiek számára, akik hazájukon kívül akarnak munkát vállalni.

Magyarországot nem fogják elözönleni a külföldiek, hiszen rossz a munkaerőpiac, rosszak a körülmények - hangsúlyozta a szociológus.

Megváltozott a számunkra fontos migrációs tér is, hiszen például Románia is EU-tag lett, és, bár közel 3 millió román állampolgár dolgozik keleti szomszédunk határain kívül, de főleg Olasz- és Spanyolországban - mondta a KSH Népességtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Rossz gazdasági mutatók

A gazdasági környezet is változott: míg Magyarország gazdasági mutatói kifejezetten rosszak, addig Romániában a befektetés csúcsot ér, így bizonyos szakmákban munkaerőhiány van, emiatt megpróbálják visszacsábítani a külföldön dolgozókat - magyarázta Melegh Attila.

Magyarország az olyan szakmákat keresők számára lett kevésbé vonzó, amelyek nem nyújtanak versenyképes feltételeket vagy perspektívát a bevándorlók számára, ilyen például az egészségügy vagy az idősgondozás. Az egészségügy reformja, a kórházak bezárása miatt sokan elgondolkodnak a távozáson, és a diákok jelentős része is azon töri a fejét, hogyan tud külföldön tanulni, érvényesülni - közölte a szociológus.

Ebből az új típusú vándorlásból Magyarország nem jön ki jól - fűzte hozzá a KSH Népességtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy korszaka ez a tojásnak – sokat eszünk belőle

Nagy korszaka ez a tojásnak – sokat eszünk belőle

A kilencvenes években tapasztalt mélypont óta folyamatosan nő a tojásfogyasztás Magyarországon, ezt a termék vásárlását népszerűsítő kampányok is segítik – mondta az InfoRádióban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetség alelnöke, Pákozd Gergely.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A szélerőművek segítettek átvészelni a brutális nyári éjszakákat Magyarországon

A szélerőművek segítettek átvészelni a brutális nyári éjszakákat Magyarországon

A magyarországi szélerőművek az elmúlt nyár legnagyobb áramfogyasztású, -importigényű és legmagasabb villamosenergia-árú legforróbb időszakaiban is jelentősen hozzájárultak az áramigény kielégítéséhez. A turbinák közel 14%-os átlagos kihasználtsággal termeltek a nyár hőségriasztásos napjain sötétedés után, 20 és 22 óra között, amikor napenergia hiányában a magyar villamosenergia-import és a piaci árak rendszeresen megugrottak. Az eredmények alátámasztani látszanak, hogy a szélerőmű-állomány észszerű bővítése csökkenthetné az ország függőségét az áram- és gázimporttól, és mérsékelhetné a kapcsolódó költségeket, nem beszélve a kedvező környezeti hatásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×