eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Tölgyessy: Gyurcsány alkalmatlan a reformok folytatására

Nyilvánvaló, hogy a szocialistáknak lépniük kell a népszavazás után, de a reformok folytatására Gyurcsány Ferenc alkalmatlan személy, mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy előrehozott választások lesznek, de a szocialistáknak mindenképpen célszerű lenne a 2010-es választások előtt új miniszterelnököt állítani.

Tölgyessy Péter politikai elemző a Kossuth Rádiónak adott interjújában azt mondta, bár egyértelmű eredmény született a népszavazáson, a bombasztikus jelzőket mellőzné.

Emlékeztetett arra a törvényre, amely 1997-ig a népszavazásokat akkortól tartotta érvényesnek, ha a választásra jogosultak fele részt vett a referendumon és érvényesen szavazott. Hozzátette, ezt a küszöböt most épphogy sikerült teljesíteni.

Tölgyessy Péter szerint kimondható, hogy úgy reformálni, ahogy Gyurcsány Ferenc próbált, nem lehet, nem szabad, és az a reformmódszer, amit ő próbált megvalósítani, nagyon megbukott. Tölgyessy Péter szerint a reformhoz új emberek kellenek.

A politikai elemző hozzátette a magyar gazdaság stagfláció állapotában van, minden magyar látja, hogy a környező országok hogyan száguldanak el mellettünk. Tölgyessy Péter szerint nyilvánvaló, hogy valamit tenni kellene, viszont az kizárt, hogy erre alkalmas legyen Gyurcsány Ferenc.

Azt mondta, már most is látszik, hogy a miniszterelnök pótcselekvésként sorra hozza az osztogató döntéseket. Hozzátette, ezekkel persze nem feledtethető a népszavazási kudarc, mert az ellenzék ennek érdekében mindent el fog követni.

Az elemző azt mondta, változatlanul nem hisz abban, hogy előrehozott választások lesznek, de véleménye szerint a szocialisták óriásit kockáztatnak, ha nem változtatnak semmin sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Jó hírt kaptak az adótartozástól szenvedő napelemes kivitelezők, aminek a lakossági nyertesek is örülhetnek!

Jó hírt kaptak az adótartozástól szenvedő napelemes kivitelezők, aminek a lakossági nyertesek is örülhetnek!

Az uniós napelemes pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint mostantól azok a regisztrált napelemes kivitelezők, akik eddig a NAV felé fennálló adótartozásuk miatt nem tudták lehívni az RRF 6.2.1-es pályázat összegét, új lehetőséget kaptak – osztotta meg tagjaival és minden érintett napelemes kivitelezővel a jó hírt a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség. A naperőművek terjedésével, és annak átfogó következményeivel részletesen foglalkozunk a Portfolio jövő csütörtöki, október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre még nem késő itt regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×