eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Orbán: a kormánypártiak "olyan vesztes fajtának" tűntek

Március 9-én hatalmas lépést tehetnek az emberek, ami nem azonos a megváltással, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik - mondta a Fidesz elnöke Salgótarjánban újságírók előtt.

Orbán Viktor arra a kérdésére, hogy egy sikeres népszavazás után hogyan kerülhetők el a zavargások, rendőrségi feladatnak nevezte a közrend fenntartását.

Nem ellenzéki, hanem kormányzati feladat, hogy Magyarországon nyugalom, közbiztonság és közrend legyen, a rendőrség "ezt nem tolhatja át a politikai életre" - tette hozzá.

A politikus kifejtette: a magyar emberek józanok, pontosan tudják, mire van és mire nincs lehetőségük.

"Pontosan tudják, hogy hatalmas lépést tehetnek meg március 9-én, és valóban egy új korszakot nyithatnak meg. Ez nem azonos a megváltással, de a leghosszabb út is az első lépéssel indul el" - fogalmazott Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy egy sikeres népszavazás utáni helyzetre milyen stratégiája van a Fidesznek a következő két évre, a politikus azt mondta, a kormánytöbbség dolga, hogy magára nézve levonja a népszavazás tanulságait, "nyilván ezt meg fogja tenni, mi pedig ezt tisztelettel megvárjuk".

Interneten szervezett rendezvény

Noha az előzetes program szerint Orbán Viktor nem tartott volna nyilvános rendezvényt Salgótarjánban, kora délután mégis mintegy ezer ember előtt beszélt a Fő téren, miután egy internetes oldalon oda invitálták az érdeklődőket.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője bejelentette: Pécsett találkozott a kormány támogatóival is, "mind a hússzal".

"Elég keserű, csalódott, becsapott embereknek tűntek, olyan vesztes fajtának, azt kívánjuk nekik, hogy nekik is legyen egy jó napjuk vasárnap, hátha ők is a győztes oldalra kerülhetnek, hallgassanak a józan eszükre (...) és szavazzanak három igennel a szocialisták is" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×