eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

A rendőrség felkészült március 15-re

Eddig 231 rendezvényt jelentettek be a népszavazás, és a március 15-i nemzeti ünnep hétvégéire - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány. Az erről szóló tájékoztatón részt vett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is, aki a fokozott közúti ellenőrzések fontosságát hangsúlyozta.

Önök szerint mennyit ér ötvenhét ember élete? - ezzel a kérdéssel kezdte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a tájékoztatóját, arra utalva, hogy az elmúlt év azonos időszakához képest idén ennyivel kevesebben haltak meg az utakon.

A tárcavezető azt mondta: sokan a kifogásokat keresték csak, amikor arról volt szó, hogy növelni kell az utak biztonságát, de bebizonyosodott, hogy lehet rendet tartani. Draskovics Tibor hozzátette: többen vannak az országban azok, akik a rend oldalán állnak.

A miniszter hangsúlyozta: olyan országra van szükség, ahol senkinek sem kell féltenie a vagyonát, az életét, a jogát az ünnepléshez vagy a véleménynyilvánításához. Olyan országot kell teremteni, ahol érthetőek és betarthatóak a szabályok, amelyek megsértésének pedig egyértelmű és elkerülhetetlen következménye kell, hogy legyen.

Kétoldalú

A rendőrség dolga, hogy betartassa és betartsa a törvényeket - jelentette ki Draskovics Tibor, aki azt várja a rendőröktől, hogy ne csak kötelességük, hanem személyes érdekük legyen a rend betartása a saját területükön.

Az a rendőr, aki tisztességgel végzi a munkáját, a polgárok és az állam támogatására is számíthat. Aki tisztességtelen, az csakis a súlyos következményeket várhatja - közölte a miniszter.

A március 15-i ünnepségek előkészületeiről az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője azt mondta: a rendőröknek csak azt kell tenniük, mint máskor, vagyis rendet tartani. A rendőrség dolga biztosítani, hogy aki ünnepelni akar, az megtehesse - fűzte hozzá Draskovics Tibor.

Felkészültek

Az országos rendőrfőkapitány elmondta: összesen 231 rendezvényt jelentettek be a következő két hétvégére, 14-et a népszavazás, a többit a nemzeti ünnep idejére.

Bencze József hozzátette: valamennyi rendezvény szervezőjével egyeztet a rendőrség, nem kerülhető el a legkisebb információ átadása sem.

A rendőrség felkészült az ünnepi rendezvények biztosítására - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×