eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

MSZP: képtelen hazugságokkal mozgósít a Fidesz

A parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint nagyon elbizonytalanodhatott a Fidesz, ha néhány nappal a népszavazás előtt a kormánynak címzett durva fenyegetésekkel, képtelen hazugságokkal próbálja mozgósítani szavazóit.

A parlament egészségügyi bizottságának MSZP-s elnöke szerint a Fidesz nagyon elbizonytalanodhatott, mert képtelen hazugságokkal kampányol. Kökény Mihály kijelentette: "Azt még elviseljük, ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetője adóbeszedőnek vagy kutyaütőnek minősít bennünket, de azt nehezen tudjuk elviselni, hogy mindennap hazugságokkal találkozunk".

A szocialista politikus kiemelte: a Fidesz egyszer ezer forintra emelkedő vizitdíjjal riogat, majd adónak minősíti a kórházi napdíjat, a vizitdíjat és a tandíjat.

Kökény Mihály szerint egyetlen előterjesztés, terv sem létezik a vizitdíj emeléséről, és annak sincs alapja, hogy e díjakat adónak lehet tekinteni, hiszen éppen ezért lehet róluk népszavazást rendezni.

Furcsa népszavazásra készülünk, amelyen ötmilliárd forintos költséggel arról dönthetünk, elvegyünk-e 50 milliárd forintnyi olyan bevételt a magyar egyetemektől, kórházaktól, rendelőktől, amelyeket a törvények már odaadtak a szolgáltatóknak - fogalmazott Kökény Mihály.

A szocialista politikus szerint nem lesz eredményes a népszavazás, hiszen az emberek egyre inkább felismerik, miről van szó, és belátják, a vizitdíj és a tandíj megszüntetésével nem lesz jobb a bevételük negyedétől megfosztott háziorvosoknak és a fejlesztési lehetőségeiktől eleső egyetemeknek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×