eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Kizárás lesz a vége: fideszes egészségügyi privatizáció Hevesben

Várhatóan kizárják a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves fideszes polgármesterét.

Az érintett az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést ugyan még nem kapott a kezdeményezésről, ám tapasztalt arra utaló jeleket. Tudomása szerint a Fidesz országos elnökségének március 20-ai ülésén tárgyalják a kizárására vonatkozó javaslatot, azt követően, hogy aláírásgyűjtés kezdődött ellene a párton belül.

A kizárásra azután kerülhet sor, hogy a Csáki Zsigmond által vezetett jobboldali többségű önkormányzat pályázat alapján magánkézbe adta a hevesi rendelőintézet működtetését.

A pályázat nyertese pedig éppen az az Agria Ügyelet Kft. volt, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István, a Fidesz egri elnöke. Lapértesülések szerint utóbbi politikus eltávolítása is napirendre került a pártban.

Csáki Zsigmond tagja a Heves Megyei Közgyűlés fideszes frakciójának is, amely tiltakozott az ellen, hogy a szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés pályázatot írt ki az egri kórház működtetésére.

A tendert végül a Fidesz országos politikusai által is rendszeresen támadott HospInvest Zrt. nyerte.

Csáki Zsigmond mindennek kapcsán maga is úgy vélekedett: eltávolításának az lehet az oka, hogy a helyi önkormányzat magánvállalkozásnak adta át a hevesi rendelőintézet működtetését.

"Úgy látszik, sokakat zavar az, ha egy megválasztott vezető adott helyzetben nem pártpolitikai döntést hoz, hanem a településen élő állampolgárok hosszú távú érdekeit szolgáló megoldásokban gondolkodik" - kommentálta a helyzetet a polgármester, aki 2006-os megválasztásáig a Fidesz Heves megyei elnöki tisztét is betöltötte.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×