Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jogerős bírósági ítélet a XII. kerületi Turul-szobor ügyében

Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint, ám a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzet az ügyben.

A XII. kerület második világháborús polgári és katonai áldozatainak emlékére 2005 októberében állított Turul-szobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán a helyi önkormányzat.

Az emlékműre nem volt építési engedély, ezért fennmaradási engedélyt kellett kérni. Ezt azonban az elsőfokú közigazgatási hatóságnak, a Budavári Önkormányzatnak meg kellett tagadnia, mivel az emlékművek esetén törvényben előírt fővárosi közgyűlési hozzájárulás hiányzott. Mi több, ezt a közgyűlés négy korábbi határozatában egyértelműen megtagadta.

A XII. kerületi önkormányzat megtámadta a bontási határozatot, a közigazgatási eljárásban másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban helyben hagyta azt.

A XII. kerület ekkor fordult a Fővárosi Bírósághoz, ahol közigazgatási perben vitatta a bontási határozatot.

Kedden a Fővárosi Bíróság közigazgatási perben hozott elsőfokú jogerős ítéletében kimondta, hogy a közigazgatási hivatal bontási határozata törvényes. A jogszabályok szerint az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követő 30 napon belül kell azt végrehajtani, azaz a szobrot lebontani.

Ugyanakkor a keddi tárgyaláson, az ítélethozatal előtt, a kerületi önkormányzat jogi képviselője elmondta: már tavaly októberben született egy olyan közgyűlési határozat, amely elvi egyetértést ad a XII. kerületi világháborús polgári és katonai áldozatok emlékművéhez.

Továbbá a közgyűlés hatályon kívül helyezte azokat a határozatait, amelyek nem járultak hozzá az emlékmű felállításához.

A közigazgatási hivatal jogi képviselője ezzel kapcsolatban a tárgyaláson kifejtette: állandó probléma, hogy a közigazgatási bíróság a perben vitatott közigazgatási határozat megszületése után évekkel előállott tények alapján hozza meg döntéseit.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy ez súlyos törvénysértő eljárás, csak a közigazgatási határozat megszületésekor fennállott tényeket lehet figyelembe venni a határozat törvényességének vizsgálatakor.

Nem kívánunk perköltséget fizetni azért, mert Demszky és Pokorni urak évekkel később nekiállnak egyezkedni - jegyezte meg a tárgyaláson a közigazgatási hivatal jogi képviselője.

A Fővárosi Bíróság ítéletének szóbeli indoklásakor hangsúlyozta, hogy arról döntött: a Turul-szobor bontását elrendelő közigazgatási határozat meghozatalakor jogszerű volt, akkor a szobor fennmaradásához szükséges feltételek nem voltak meg, azaz elsősorban a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása hiányzott.

Szakemberek szerint a jogerős ítélet végrehajtásának késleltetésére vannak jogi lehetőségek, és ha ez idő alatt a Fővárosi Közgyűlés hozzájárul a Turul-szobor fennmaradásához, akkor új jogi helyzet áll elő, és az emlékművet mégsem kell lebontani.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×