Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Eltűnt kétezer ember a XI. kerületből

A helyi választási bizottsághoz fordul két fideszes és egy kereszténydemokrata választókerületi elnök, mert a XI. kerületben több mint kétezer választópolgárnak nyoma veszett, legalábbis a feladóhoz visszaérkezett postai küldemények szerint.

Eddig csak a szavazócédulák eltűnéséről szóltak a hírek, a főváros XI. kerületben azonban sokkal rejtélyesebb dolog történt.

Kecskeméten kiderült, hogy nagyjából 1400 ember nem kapta meg a választási értesítőjét, mert egy postás, aki attól rettegett, hogy nem tudja időben kivinni azokat, valószínűleg elégette a hivatalos leveleket. Egy debreceni kollégája pedig 732 értesítőt ásott el a kézbesítés helyett.

Újbudán azonban nem a leveleknek, hanem a címzettjeiknek veszett nyoma. A kerületi önkormányzathoz 2160 értesítő érkezett vissza, mert a postások nem találták a tulajdonosaikat - mondta az InfoRádióban Kupper András, a kerületi Fidesz-frakció vezetője, aki emiatt a helyi választási bizottsághoz fordul.

A 2160 ember ugyanis az újbudai választásra jogosultak 2 százalékát teszik ki, így az érintettek távolmaradása már akár a népszavazás eredményét is befolyásolhatja. Mindössze nagyjából 500 emberről derült ki, hogy a névjegyzék lezárulta után máshová költözött.

Újbuda jegyzője, dr. Filipsz Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy a névjegyzék összeállítása a központi lakcímadatbázisra épül, és abben egyénileg változtatást végrehajtani nem lehet. Hangsúlyozta, hogy semmilyen hátrány nem éri azokat, akik nem kaptak értesítőt, aki akar, és szerepel a névjegyzékben, az el tud menni szavazni.

A Magyar Posta Zrt-nek 107 687 darab választási értesítőt adtak át, amelyet Újbudán kell kézbesíteni. Ebből 2160 választási értesítőt visszavitt a posta, azaz nem tudta a címzetthez eljuttatni. Ennek okai a következők: 42 személy elhalálozott, 1508 elköltözött, 521 ismeretlen helyen tartózkodik, 72 címe elégtelen, azaz a regisztrált cím nem azonosítható, 17 esetben nem volt hová elhelyezni a levelet.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×