Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ágh: "Az SZDSZ eleve sikertelen kampányt kezdett"

Ágh Attila szerint a Fidesz kampányüzenete nem volt egyértelmű, az MSZP pedig ha kevéssel is, de sikeresen csökkentette a népszavazás jelentőségét. Az SZDSZ kapcsán a politológus úgy fogalmazott, hogy a párt rossz témaválasztással és rossz jelszavakkal kezdte kampányát.

Egy párt kampányának sikerét az mutatja, hogy a bizonytalanokat mennyire tudja befolyásolni - emelte ki Ágh Attila.

A Fidesz esetében ez a tényező abban mutatkozik meg, hogy tudja-e azokat is mozgósítani, akik nem feltétlenül a három népszavazási kérdésre figyelnek, hanem általában konfrontálódnának a kormánnyal - fogalmazott.

A politológus szerint a Fidesz abban hibázott a népszavazási kampány során, hogy nem épített hidat, hiszen Tarlós István balról támadta a három intézkedést, Orbán Viktor viszont megpróbálta középről és kormányellenes érvekkel felszólítani az egész lakosságot, ám olyan nem hangzott el, ami a két dolgot összekötötte volna.

Az MSZP-nek relatíve sikere van abban, hogy megpróbálta a referendum jelentőségét csökkenti egy hideg kampánnyal, és azt mondani, hogy nem érdekli az eredmény - vélekedett Ágh Attila.

Hozzátette: a felmérések szerint csökken azok aránya, akik szerint a referendum eredménye befolyásolná a kormány sorsát.

Az SZDSZ egy eleve sikertelen kampányt kezdett, rossz témaválasztással, jelszavakkal és szimbólumokkal - emelte ki a politológus.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az SZDSZ-nek a nem szavazatokra buzdító kampányával csak nyerni lehet, mert a nemek aránya várhatóan meg fogja haladni a kisebbik kormánypárt szavazóinak arányát, és könnyű lesz azt bejelenteni, hogy nem öt százalék alatti párt a liberális.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×