eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Nemzetközi egyezménybe ütközik az egészségbiztosítási törvény bevezetése?

A hétfőn elfogadott egészségügyi reformtörvény ellentétes azzal a nemzetközi egyezménnyel, amelyet Magyarország is aláírt, és amely jelenleg is hatályos - állítják a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal tagszervezetei. A kerekasztal képviseletében Tari Tamás az InfoRádiónak azt mondta: emiatt nyílt levélben kérik Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. Tari Tamás arról is beszélt: botorság azt gondolni, hogy a vizitdíj bevezetése visszaszoríthatja a hálapénzadás gyakorlatát.

Arra kéri a Magyar Májtranszplantáltak Egyesülete Sólyom László államfőt, hogy ne írja alá az egészségbiztosításról szóló törvényt - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

Tari Tamás közölte: az 1928. évi XXXII. törvény 6. cikke arról szól, hogy "a betegségi biztosítást közhatóságok igazgatási és pénzügyi ellenőrzése alatt álló, minden nyerészkedési célzat nélkül működő, önkormányzattal bíró intézményeknek kell ellátniok".

A cikk egy nemzetközi egyezmény részeként került a magyar törvénytárba, amelyet az akkori magyar kormány ratifikált, és még ma is hatályos - tette hozzá a Magyar Májtranszplantáltak Egyesületének elnöke.

Ezzel a jogszabállyal a másodjára megszavazott egészségbiztosítási törvény szellemében teljesen ellentétes, ráadásul, ha életbe lépne, nemcsak egy magyar törvényt kellene felülírni, hanem egy nemzetközi egyezményt is fel kellene mondani - mondta Tari Tamás.

Dupla adóztatás

A transzplantációra várók, és azok, akik már átestek a szervátültetésen, nem kötelesek vizitdíjat fizetni az átültetés előkészítésével kapcsolatos vizsgálatok és gyógyító eljárások igénybe vételekor, ha azonban más betegségük támad, amely nem függ össze az eredeti problémájukkal, nekik is fizetniük kell - mondta az InfoRádiónak a Magyar Májtranszplantáltak Egyesületének elnöke.

A szervezet tagjai nem értenek egyet a "duplán adóztatással, hiszen ezeket a járulékokat mi már korábban befizettük" - jelentette ki Tari Tamás, aki szerint ez a plusz teher éppen azokat sújtja a legjobban, akik amúgy is rossz anyagi helyzetben vannak, mivel betegségükből kifolyólag vagy rokkantnyugdíjasok, vagy csökkent munkaképességűek, így a jövedelmük is alacsony.

Botorságnak tartja a Magyar Májtranszplantáltak Egyesületének elnöke azt a feltételezést, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével visszaszorítja a hálapénzt. Sőt, Tari Tamás úgy véli: a várólisták létrejöttével tovább nőtt a paraszolvencia mértéke, amelyet most már listapénznek hívnak.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×