eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

DNS-vizsgálat igazolhatja, kik nyugszanak a 298-as és 301-es parcellában

Történész bizottság vizsgálja meg, hogy valóban csak hősök nyugszanak-e a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellájában - mondta az InfoRádiónak a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által felkért testület vezetője. M. Kiss Sándor szerint várhatóan nyár végére fejezik be a munkát.

A történészi bizottság arra kapott felkérést, hogy vizsgálja meg, kik fekszenek a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellájában, illetve, hogy akiknek a neve az emléktáblán szerepel, azok mindannyian megérdemlik-e ezt - mondta az InfoRádiónak a testület vezetője.

A két megbízó a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság. A történészek két szakaszban dolgoznak majd, és várhatóan a nyár végére fejezik be a vizsgálatot - közölte M. Kiss Sándor.

A testület vezetője kifejtette: levéltári és temetői dokumentumok alapján hasonlítják össze a névsorokat. Akikről nem tudnak valamit, azoknak alaposabban utánanéznek - tette hozzá.

Ha lesz rá lehetőség, más vizsgálati módszereket is alkalmaznak, de egy DNS-vizsgálat elrendelésére csak javaslatot tehetnek, döntési joguk ebben nincs - fejtette ki M. Kiss Sándor.

A kivégzett politikai foglyok nyughelyének felülvizsgálatát egy újságcikk alapozza meg, amely szerint a parcellákban nyilas keretlegényeket is eltemettek, sőt Kovács Tamás történész szerint Lukács Ferenc álnéven Szálasi Ferenc egykori nemzetvezető szerepel a hivatalos nemzeti emlékhelyként számon tartott temető márványtábláján. M. Kiss Sándor szerint ezt az állítást csak a kutatás tudja megcáfolni vagy igazolni.

Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke pénteken azt mondta a távirati irodának: ha kiderül, hogy Szálasi Ferenc álneve is a táblán van, akkor azt eltávolítják.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×