Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Történelmi mélyponton a házasságkötések száma

Történelmi mélypontra süllyedt a házasságban élők száma Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Kamarás Ferenc kifejtette: a magyar történelemben csak az első világháború idején kötöttek olyan kevés házasságot, mint tavaly, amikor ismét kilenc százalékkal csökkent az anyakönyvvezető elé járulók aránya.

A tavalyi évben kilenc százalékkal csökkent a házasságkötések száma, mindössze 38.500 pár járult az anyakönyvvezető elé - mondta az InfoRádiónak Kamarás Ferenc demográfus.

A Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója kifejtette: ez a szám történelmi minimumnak számít, csak az első világháború éveiben volt ennél kevesebb házasságkötés.

Az 1980-as évekig nagy számban kötöttek házasságot a fiatalok, ez a tendencia azonban az elmúlt másfél évtizedben radikálisan megváltozott - közölte a demográfus.

Először fordult elő, hogy a 15 éves és idősebb népesség körében kevesebben vannak, akik házasságban élnek - emelte ki.

Kamarás Ferenc hangsúlyozta: száz nőből mindössze 47 kötne házasságot 50 éves koráig, vagyis többségük törvényes párkapcsolat nélkül élné le az életét.

Drasztikusan emelkedett a nem törvényesített élettársi kapcsolatok hányada, ugyanis az 1990-es 125 ezerrel szemben 2005-ben már 350 ezer volt az ilyen kapcsolatok száma - fejtette ki a KSH főtanácsadója.

A 25 év alatti fiatalok egyötöde élettársi kapcsolatban él - tette hozzá.

Az 1990-es években 12-13 százalék volt a házasságon kívül született gyermekek aránya, ez 2006-ban 36 százalékra emelkedett.

A demográfus közölte, hogy a biztonságos anyagiak megteremtése a fontosabb, és csak ezt követően gondolnak a családalapításra a fiatalok.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×