eur:
401.33
usd:
366.17
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Vasutassztrájk: pénteken folytatódik az egyeztetés - a nap legfontosabb hírei

Eredménytelenül ért véget az újabb egyeztetés is a MÁV, a MÁV-Start, valamint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között, így folytatódik a vasúti sztrájk; a tárgyalásokat pénteken folytatják. Bárány Balázs, a szakszervezet vezető ügyvivője azt mondta: a munkáltató most sem változtatott álláspontján, Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás igazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy továbbra sem tartják indokoltnak a szakszervezet követelését.

Az érdekképviselet dolgozónként 250 ezer forintot követel a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve - a 6,9 százalék mellett - 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér az önálló cégbe kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak. A vasúttársaság mától 5 ezer forint jutalmat ad szolgálatonként azoknak, akik munkájukkal a vonatközlekedés biztosításán dolgoznak.

Veres: eredményes volt a kiigazítás

A pénzügyminiszter szerint eredményes volt az elmúlt másfél évben végrehajtott államháztartási kiigazítás. Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón úgy vélte: 2009-ben megszüntethető lesz az Európai Unió részéről Magyarországgal szemben indított túlzott deficiteljárás. A miniszter azt mondta: az elmúlt időszakban úgy sikerült kiigazítani a korábban megbomlott államháztartási egyensúlyt, hogy a hiány a GDP-hez mérten a 2006-os 9,2 százalékról tavaly 5,7 százalékra mérséklődött, az idén pedig várhatóan 4 százalék lesz. A Fidesz szerint az elmúlt másfél évben jelentősen nehezedett az emberek élete. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: Magyarországon - a régióban egyedülálló módon - csökkentek a reálbérek, ugyanakkor a családok terhei folyamatosan nőnek.

Javaslatok a kisebbségek parlamenti képviseletére


Kidolgozták a parlamenti képviseletükkel összefüggő álláspontjukat a nemzetiségek; a dokumentumot a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa adta át a kormánynak. A javaslat a jelöltállítás, a választási eljárás és a szavazás menetének szabályait is tartalmazza. Kállai Ernő emlékeztetett: a parlament több mint másfél évtizede mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy a 13 magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség nem vehet intézményesített módon részt a törvényhozás munkájában. A Miniszterelnöki Hivatal kisebbségpolitikáért felelős szakállamtitkára az InfoRádiónak azt mondta: megkezdik a szakmai és politikai egyeztetéseket. Gémesi Ferenc hozzátette: ha megszületik a megállapodás, akkor a 2010-es parlamenti választások után már a magyarországi kisebbségek is képviseltethetik magukat az Országgyűlésben.

Globex-ügy: súlyosbított ítélet

A Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította a Globex-ügy első- és másodrendű vádlottjának ítéletét. Postáné Vellai Györgyit 2 év 6 hónap helyett 7 év, Vajda Lászlót 1 év 8 hónap helyett 6 év börtönre ítélték. A Globex Holding egykori vezérigazgatóját, illetve elnök-vezérigazgatóját csaknem 7 milliárd forint kárt okozó, több mint 60 rendbeli sikkasztással és csalással vádolták. A cég a szokásosnál jóval nagyobb hozamot ígért kötvényei után, de az önkormányzatoktól kezelésre átvett részvényeket és a kisbefektetők által rájuk ruházott értékpapírokat is felélte.

Clinton és McCain az élen a Szuper Kedd után

Az Egyesült Államokban a demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál John McCain szerezte meg a legtöbb küldött támogatását a novemberi elnökválasztást megelőző előválasztási fordulókban az úgynevezett Szuper Kedden. Az egyszerre 24 államban rendezett voksoláson választották meg a demokrata párti küldöttek felét és a republikánus delegáltak csaknem 40 százalékát.

Előrehozott választások lesznek Olaszországban

Olaszországban április 13-14-ére tűzte ki az előrehozott parlamenti választásokat a kormány. A miniszterek tanácsa nem sokkal azután döntött az időpontról, hogy Giorgio Napolitano államfő bejelentette a törvényhozás két házának feloszlatását. Az olasz kormányválság azután alakult ki, hogy a balközép kabinet január végén lemondott, mert nem kapott bizalmat egy szenátusi szavazáson. Romano Prodi miniszterelnök bejelentette: a választásokon visszalép a kormányfőjelöltségtől az 52 esztendős Walter Veltroni, a Demokrata Párt vezetője, Róma jelenlegi főpolgármestere javára.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×