eur:
401.13
usd:
365.58
bux:
73455.24
2024. október 4. péntek Ferenc

VOSZ: a sztrájk "a legnagyobb bűn a magyar szakszervezeti mozgalom ellen"

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elítéli a vasutasok sztrájkját. A szervezet főtitkára szerint a szakszervezetek és az érdekegyeztetés hitelét rontja Gaskó István azzal, hogy bár ő is aláírta az ez évi béremelésről szóló megállapodást, mégis ennél jóval többet követel.

A mostani vasutassztrájk nem fér össze a hazai jogszabályok szellemével, és jogalapja sincs - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára.

Dávid Ferenc kifejtette: a rosszul szervezett, kaotikus, jogilag nem megalapozott sztrájkkal az ország gazdaságát veszélyeztetik, valamint súlyosan sértik a vállalkozások, munkáltatók és munkavállalók érdekeit.

A VOSZ főtitkára kiemelte, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között 2007. december 21-napján a kormány és a szociális partnerek, köztük a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) tagjait is tömörítő Liga Szakszervezetek, 5-7,5 százalékos, a 2008. évre érvényes keresetnövelési értékben állapodtak meg, és a bérmegállapodást a Liga Szakszervetek képviselője is aláírta. A folyamatban levő vasutassztrájk során a VDSZSZ és a Liga Szakszervezetek közös elnöke ennél csaknem 10 százalékkal magasabb bért követel, ami a decemberi OÉT megállapodás felrúgásával egyenértékű - hangsúlyozta.

Dávid Ferenc hozzátette: a nyáron és az ősszel fontos kérdésekről kell tárgyalni, például az adótörvényekről és a bérfejlesztésről, de ezek után felvetődik, hogy van-e értelme olyan partnerekkel tárgyalni, amelyek a megállapodásokat nem tartják be.

A vasutassztrájkkal az érdekegyeztetés intézményét, a kialakult gyakorlatot veszélyeztetik - közölte a főtitkár.

Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy ez a sztrájk a legnagyobb bűn a magyar szakszervezeti mozgalom ellen, amit most tesznek, azt hosszú távon nem tudják majd magukról lemosni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Árokszállási Zoltán: az MNB is léphet, ha nagyon gyengül a forint

Továbbra is 401 felett jár a forint az euróval szemben. Bár péntek reggel a hazai fizetőeszköz valamelyest erősödött, de egyelőre úgy tűnik, nem tud a 400-as szint alá kerülni. A forintgyengülés okairól és következményeiről az MBH elemzési centrumának igazgatóját kérdeztük.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×