eur:
401.95
usd:
366.63
bux:
73616.2
2024. október 4. péntek Ferenc

Sztrájk közben: "Elindítanak egy-egy üres vonatot saját sikerélményük biztosítására"

A budapesti Déli pályaudvar már fogad vonatokat - közölte a MÁV szóvivője az InfoRádióban. Sigulinszki Tibor azt mondta, próbálják biztosítani a vonatok közlekedését a főváros körül. Közben a sztrájkot meghirdető érdekképviselet vezetője, Gaskó István szintén az InfoRádióban azt mondta: a vasúttársaság vezetői "itt-ott elindítanak egy-egy üres vonatot saját sikerélményük biztosítására".

A dolgozók mintegy 75 százaléka támogatja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének hétfő hajnali 3 órakor kezdődött munkabeszüntetését - közölte az érdekképviselet elnöke. "Enélkül nem bénulhatna meg ilyen mértékben az ország, ráadásul sokan kívülről is támogatják a sztrájkot" - tette hozzá Gaskó István.

A VDSZSZ elnöke az InfoRádióban elmondta: délelőtt 11 órakor folytatják az egyeztetést a vasúttársaság vezetőivel a szakszervezet követeléseiről és csak ezután döntenek arról, hogy meddig sztrájkolnak.

Az érdekképviselet vezetője szerint "a MÁV vezetői itt-ott elindítanak egy-egy üres vonatot saját sikerélményük biztosítására". Gaskó István szerint "nagyon sok vasutas" vesz részt a munkabeszüntetésben.

Az elnök szerint egyik céljuk, hogy "a rendszerváltás óta először végre munkavállalók is részesülhessenek a privatizáció pozitívumaiból, nem csak a miniszterelnök".

"Volt egy sikeres privatizáció, amiből egy senki által nem álmodott bevétel keletkezett" - mondta Gaskó István utalva arra a követelésükre, melynek értelmében minden vasutasnak nettó 250 ezer forintot kérnek a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbér-fejlesztést a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak.

A Déli pályaudvarra már érkeznek szerelvények

A MÁV szóvivője az InfoRádióban arról számolt be, hogy a Déli pályaudvaron már fogadják a szerelvényeket, de a Keletiben és a Nyugatiban továbbra sincs közlekedés, az elővárosi vonatok Kelenföldig és a Rákospalota-Újpesti állomásig járnak.

"Próbáljuk biztosítani a vonatok közlekedését, elsősorban az elővárosokban. Szeretnénk, ha minden utas maximum egyórás várakozással találkozna vonattal" - mondta Sigulinszki Tibor, azt tanácsolva a főváros környékén élő, vasúti bérlettel rendelkező utasoknak, hogy inkább a menetrend szerinti Volán-járatokat válasszák.

A vonatok a Budapest-Hatvan vonalon közlekednek, a Budapest-Vác vonalon viszont nem.

Korábban a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.

Kavalecz Imre közölte: nem sztrájkolnak a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár, valamint a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonalon, továbbá Zalaegerszegen és Veszprémben is dolgoznak az alkalmazottak.

A MÁV szerint nincs alapja a szakszervezet követelésének

A vasúttársaság egyébként továbbra is kitart amellett, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete követeléseinek sem jogi, sem szakmai, sem gazdasági alapja nincsen és a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti.

A közlemény szerint a Cargo értékesítéséből befolyó pénzt a MÁV hitelek törlesztésére és műszaki, technológiai fejlesztésre fordítja, amely a munkavállalók munkavégzési feltételeit és az utazási feltételek javítását szolgálja.

"A MÁV nem osztogatja szét a privatizációs bevételek egyetlen fillérjét sem, mint ahogy nem osztja szét a munkavállalók között a felhalmozott veszteségeket, a kamatokat, a megrongált vasúti berendezések kárának költségeit sem" - áll a közleményben.

A MÁV és a VDSZSZ képviselői hétfőn délelőtt 11 órakor folytatják a tárgyalásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Árokszállási Zoltán: az MNB is léphet, ha nagyon gyengül a forint

Árokszállási Zoltán: az MNB is léphet, ha nagyon gyengül a forint

Továbbra is 401 felett jár a forint az euróval szemben. Bár péntek reggel a hazai fizetőeszköz valamelyest erősödött, de egyelőre úgy tűnik, nem tud a 400-as szint alá kerülni. A forintgyengülés okairól és következményeiről az MBH elemzési centrumának igazgatóját kérdeztük.

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×