eur:
401.72
usd:
364.45
bux:
73403.13
2024. október 4. péntek Ferenc

"A háziorvosoknak szükségük van a vizitdíjbevételre"

A Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint nem a vizitdíj, hanem a vizitdíjból származó bevétel hiányozna nagyon a háziorvosoknak. Balogh Sándor az InfoRádiónak elmondta: a praxisok bevételének ötöde származik a vizitdíjból, ez átlagosan havi 150 ezer forint pluszt jelent a háziorvosoknak, úgy, hogy a kártyapénzük nem csökkent. A szervezet elnöke azt kérte az állampolgároktól, hogy a politikai üzenetet "nem meghallva" szavazzanak majd március 9-én a vizitdíjról.

A vizitdíjból befolyó összeg mindenhol meghaladta a háziorvosi praxisok átlagos bevételének 20 százalékát, ez havonta legalább 150 ezer forintnyi pluszt jelentett, de voltak olyan rendelők is, amelyek három-négyszázezer forinttal többől gazdálkodhattak - mondta az InfoRádiónak a Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Balogh Sándor hozzátette: a vizitdíj a háziorvosi praxisoknak tiszta bevételt jelent, mivel a kártyapénz tavaly nem csökkent.

A praxisoktól a kormányzat 2006-ban vont el támogatást, az úgynevezett eszköztámogatási díjat, körülbelül 25 ezer forintot - tájékoztatott a Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Balogh Sándor kijelentette: a vizitdíjból származó bevételre szükségük van a háziorvosoknak, elesnek azonban a pénztől, ha a népszavazás hatására eltörlik azt.

Az egyesület elnöke éppen ezért azt kéri a szavazóktól: március 9-én annak szem előtt tartásával voksoljanak - a politikai üzenetektől függetlenül -, hogy a vizitdíjjal a választott háziorvosukat támogatják.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Az elmúlt években a bankoknak aktívan alkalmazkodniuk kellett a rendszeres szabályozói beavatkozásokhoz, amely egyszerre több formában érkezett: gondolhatunk itt akár adóemelésre, kiegészítő tranzakciós illetékre, nyugdíjpénztári megtakarításokra, maximális jelzálog THM-re. Hogyan fogadta mindezt a bankszektor és ebben a helyzetben hogyan tud hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez? A mostani kamatkörnyezet mennyire támogatja a hitelezés beindulását és a gazdaság növekedését, vagy nem minden a kamatokról szól? Október 17-i Budapest Economic Forum konferenciánkon előadást tart Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankszektor aktuális kihívásairól. Emellett érkezik a hagyományos, minden évben megrendezett bankvezéri kerekasztalbeszélgetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×