eur:
401.62
usd:
364.21
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

SZDSZ: a tandíj igazságosabbá teszi a felsőoktatást

Az SZDSZ ügyvivője szerint a tandíj bevezetése igazságosabb helyzetet teremt a felsőoktatásban.

Horn Gábor az InfoRádióban azt mondta: most az egyetemisták, főiskolások mintegy fele végzi önköltséggel tanulmányait, csak azért, mert néhány ponttal kevesebbet szerezett a felvételin.

Hozzátette: 2009 szeptemberétől a tandíj bevezetésével megemelkedik a diákhitel összege is.

A liberális párt ügyvivője hangsúlyozta: szükség van az alap- és középfokú oktatási intézmények térségi szintű együttműködésére, mivel a kis falusi iskolákban nem lehet megfelelő színvonalon oktatni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által megrendelt 2005-ös felmérésből kiderül, hogy a kistelepüléseken nem rosszabb az oktatás minősége, mint a nagyobb településeken.

Kerpen Gábor az InfoRádióban elmondta, hogy az infláció miatt mindenképpen emelni kellett a diákhitel felső határát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elkalapálták a forintot - Mi menthetné meg?

Elkalapálták a forintot - Mi menthetné meg?

Addig nem igazán kellett aggódni a forint árfolyama miatt, amíg Magyarország tartotta fenn a világ egyik legmagasabb irányadó rátája. Ez megvédte a forintot a külső és belső feszültségektől. Miután azonban a forint hatalmas kamatelőnye szépen lassan elkopott az elmúlt egy évben, így a hazai és a nemzetközi hírek egyaránt megrángatják az árfolyamot. Mi lehet a kiút ebből a helyzetből?

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 06:13
2024. október 4. 05:24
×
×
×
×