Heteken belül az Szociális és Munkaügyi Minisztérium által létrehozott Esélyek Házában működő ügyfélszolgálatokon is tehetnek bejelentést a nemzeti és kisebbségi jogok országgyűlési biztosának azok, akik diszkriminációt tapasztalnak.
Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter elmondta: országszerte összesen 20 ügyfélszolgálat van. A hálózatot az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve hozta létre a tárca.
Az egyenként 2-3 munkatárssal működő irodák feladata, hogy képzéseket, konferenciákat szervezzenek a diszkrimináció visszaszorítása érdekében, hetente kétszer pedig ügyfélszolgálatot is tartanak a jövőben, és a megfelelő hivatalhoz továbbítják a hozzájuk fordulók panaszait.
A miniszter úgy látja: ha a munkatársak jól végzik a munkájukat, és az emberek értesülnek tevékenységükről, akkor a jövőben szükség lesz a hálózat fejlesztésére.
Kállai Ernő, a nemzeti etnikai és kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint ezáltal várhatóan szaporodnak majd a diszkriminációval kapcsolatos panaszok.
Mint mondta, a legtöbb panaszt eddig a fővárosból és környékéről kapták, feltehetően azért, mert az itt élők tudják könnyen elérni a Budapesten lévő hivatalt. A jövőben azonban kiderül majd: a probléma főleg a fővárosra jellemző vagy csak a távolság miatt nem emeltek panaszt a vidéken élők.
Hanganyag: Litauszky Balázs