Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lejárt jogosítvány helyett nem jár ideiglenes

Ha valakinek lejár a jogosítványa, akkor az új megérkezéséig nem vezethet gépjárművet - mondta az InfoRádiónak a központi hivatal közlekedési főosztályának helyettes vezetője. Király Katalin azt követően beszélt erről, hogy több okmányirodában tévesen tájékoztatják az ügyfeleket, azt mondják, az irodától kapott igazolással lehet járművet vezetni.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közlekedési főosztályának helyettes vezetője hangsúlyozta: a jogosítvány érvényességének lejárta miatt nem állíthatnak ki ideiglenes vezetői engedélyt, mert a hatályos jogi szabályozás ezt nem teszi lehetővé.

Király Katalin beszámolt arról is, hogy tervezik a vezetői engedélyre vonatkozó minisztériumi rendelet módosítását, ami több lehetőséget tesz majd lehetővé, de ezek pontos mibenléte még nem ismert, a javaslat egyelőre a belső szakmai egyeztetés stádiumában van.

Addig is az a megoldás, hogy az ügyfél időben kezdeményezze a jogosítvány érvényességi idejének meghosszabbítását - hívta fel a figyelmet Király Katalin.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×