Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A magyar katonadiplomácia példátlan sikere

Magyar katonatiszt még soha nem töltött be olyan magas beosztást a NATO-ban, mint amilyet májustól Makk László lát el, ő lesz ugyanis az észak-atlanti szövetség moszkvai katonai összekötő képviseletének vezetője. Sólyom László köztársasági elnök délután vezérőrnaggyá léptette elő a dandártábornokot.

Minek köszönhető az előléptetése?

A vezérőrnagyi kinevezésnek az az apropója, hogy május elsejétől én fogom betölteni Moszkvában a NATO katonai összekötő képviseletvezetői beosztását. Egyfajta elvárás, hogy megfelelő katonai és politikai szinten megfelelő rendfokozatú ember lássa el a képviseletet.

Ön előtt egy másik magyar tiszt pályázott erre a beosztásra, aki előre nem látható családi okok miatt visszalépett. Van-e annak jelentősége, hogy magyar tiszt eddig ilyen magas beosztást a NATO-ban még nem töltött be?

Azt hiszem, hogy van jelentősége, a jelenlegi honvédelmi vezetésnek, és különösen a honvédelmi miniszternek köszönhetően kezdünk olyan sikereket elérni katonadiplomáciában, illetve NATO-tevékenységünkben más területeken, amire felfigyelnek a NATO-szövetségesek. Ebből adódóan nagyobb bizalommal viseltetnek irántunk, ami abban nyilvánul meg, hogy magyar katonák, tábornokok ilyen pozíciókat nyerhetnek el.

Mi lesz a feladata Moszkvában?

Moszkvában én fogom vezetni ezt a katonai összekötő képviseletet, amelynek 13 fős katonai stábja van. Az alapfeladat az, hogy a NATO-orosz kapcsolatokat, párbeszédet tovább mélyítsük, és az oroszokat további gyakorlati együttműködésre serkentsük.

Tudna néhány témát említeni akár a párbeszédre, akár a gyakorlati együttműködésre?

A tevékenységi kör igen széles, mert olyan területek tartoznak bele, mint a válságkezelés, a nonproliferáció (a fegyverek elterjedésének megakadályozása), a fegyverzetellenőrzés. Ide tartozik a mai világban sokakat érintő és érdeklő hadszíntéri rakétavédelem, a tengeri kutatás-mentés, és megemlíthetem az együttműködést a világűrrel kapcsolatos kérdésekben is. Oroszországnak egyébként van egy hasonló képviselete Brüsszelben.

A NATO moszkvai összekötő tisztjeként közvetlenül kinek felel majd, ki lesz a felettese?

A nemzetközi katonai törzsben van egy együttműködési igazgatóság, amelyet George Lebel francia vezérőrnagy vezet. A NATO moszkvai irodája gyakorlatilag Brüsszelbe van bekötve, mind katonapolitikailag, mind szervezésileg, mind a feladatok végrehajtása tekintetében.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×