Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Népszavazás március 9-én - a nap legfontosabb hírei

Március 9-ére tűzte ki a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazást a köztársasági elnök. Sólyom László azután hozta meg döntését, hogy kedden az Alkotmánybíróság elutasította a referendumot elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat.

A parlament december 17-én rendelte el a voksolást. Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: a kabinet már elkülönítette a költségvetésből a népszavazás lebonyolításához szükséges 4,5 milliárd forintot. A Fidesz elnöke örül annak, hogy az államfő a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazást. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar demokrácia szégyene, hogy egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvényesüléséért. A KDNP és az MDF is üdvözölte Sólyom László döntését, és az MSZP is azt jelezte, hogy egyetért az időponttal. Az SZDSZ ugyanakkor úgy véli: a korai időpont a Fidesznek kedvez, mivel a kormánypártoknak nem marad elég idejük a kampányra.

Medián: minden eddiginél alacsonyabb az MSZP támogatottsága

A Medián szerint minden eddiginél alacsonyabb az MSZP támogatottsága; a Fidesznek valamennyi választói csoportban legalább kétszer annyi szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak. A HVG megbízásából készült elemzést 2400 megkérdezett válaszai alapján állította össze a Medián. A felmérés szerint a 2006-os parlamenti választás óta a Fidesz minden jelentős társadalmi-demográfiai csoportban nagyjából azonos mértékben erősödött, az MSZP ugyanakkor minden rétegben, de nem egyforma mértékben veszített szavazókat.

Brüsszel következetes szigort vár

A pénzügyminiszter szerint továbbra is következetes szigorra van szükség a költségvetésben, és folytatni kell a megkezdett strukturális reformokat. Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón az aktualizált konvergencia-program brüsszeli értékeléséről úgy vélte: az reális képet fest Magyarországról és az elért eredményekről. A Fidesz szerint az országnak és az embereknek is rossz a konvergencia-program. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: a megszorításokra épülő program Európa sereghajtójává tette Magyarországot, amely korábban a régió éllovasa volt.

Az Európai Bizottság értékelésében kiegyensúlyozottnak és tarthatónak nevezte a magyar konvergencia-programot. A testület a 2007 és 2011 közötti időszakra szóló program alapján reálisnak tartja, hogy 2009-re a GDP 3 százalékára csökkenjen az államháztartási hiány, az állami kiadások növekedését viszont a kockázatok közé sorolta.

Országos sztrájk a Volánnál

Országos sztrájkot hirdetett január 30-ára a Volán társaságoknál a Közúti Közlekedési Szakszervezet, az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége. A munkabeszüntetés a felhívás értelmében üzemkezdettől reggel 8 óráig tart. A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta: az érdekképviseletek 7 és fél százalékos béremelést, emellett havi 5 ezer forint béren kívüli juttatást kérnek. Korcsolayné Kovács Krisztina közölte: a munkáltatók ezzel szemben 5-6,5 százalékot ajánlanak. Hozzátette: a tárgyalást a jövő héten folytatják. A munkáltatók képviselőjeként Dénes András, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségének főtitkára azt mondta: bízik a megállapodásban.

Egyre több az influenzás

Nőtt az influenzás betegek száma az országban - mondta az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának vezetője. Csohán Ágnes közölte: az elmúlt héthez képest másfélszer többen, mintegy 50 ezren fordultak orvoshoz. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbben továbbra is a Dunántúlon, Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön fordulnak orvoshoz, Budapesten viszont csökkent a betegek száma.

Újabb pályázat a Fradira

Kiírta az újabb, hatodik pályázatot az FTC Üllői úti ingatlanának értékesítésére a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A zártkörű tenderre péntekig kapnak meghívást azok a cégek, amelyek korábban már pályáztak, vagy kaptak meghívót. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése értelmében a vevőnek február 13-ig sportszakmai koncepciót kell benyújtania, valamint garanciát kell vállalnia arra, hogy 25 évig használati lehetőséget biztosít az FTC szakosztályai részére. Sikeres pályázat esetén február végére várható eredményhirdetés.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×