Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Négyezer munkahelyért küzdünk a spanyolokkal

Negyven éven át évente négyezer szakembernek teremtene kutatási lehetőséget a tervezett európai neutronkutató központ, amely akár hazánkban is megépülhet - írja a Népszabadság. A két jelentkező, hazánk és Spanyolország, bár egymással vetélkedik, Brüsszelben közös koncepcióval áll elő.

Múlt decemberben véget ért egy évek óta folyó vita arról, hogy hazánk megpályázza-e az Európai Spallációs Neutronforrás megépítését. Megpályázzuk, a kormány a vén kontinens egyik legfontosabb új tudományos csúcsberendezésének lehetséges hazai helyszíneként Debrecent választotta.

Az új módszerrel működő neutronforrás elméleti alapjait Mezei Ferenc, az MTA tagja dolgozta ki. A napilap a szakembert kérdezte a részletekről.

Február 5-én új elnökhelyettest választ az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Júniusban lejár Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének mandátuma.

Wéber Ferenc, az államfő hivatalának sajtófőnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: Sólyom László folytatja eddigi gyakorlatát, és úgy állít majd jelöltet a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, hogy előtte nem egyeztet a parlamenti frakciókkal.

A hitelpiacokon újból emelkedtek a kamatok, az ázsiai bankokról is kedvezőtlen hírek láttak napvilágot, megjelent a Soros-nyilatkozat, újabb kiszállási szinteket értek el egyes befektetők, és még lehetne sorolni annak okait, hogy az alapvetően a hitelválság okozta pénzszűke, illetve az amerikai recessziótól való félelem irányította világgazdasági hatások miért vezettek jelentős bukáshoz hétfőn szinte minden piacon.

Az esés elérte a BUX-ot és a forintot is, de hosszabb távon, az év második felében kedvezőbbé válhat a feltörekvő piacok és Magyarország megítélése is - írja elemzésében az Index. Az államháztartási kiigazításnak köszönhetően ma már nem vagyunk sebezhetőbbek, mint a régió.

Kicsi a magyarok vállalkozó kedve - írja a Világgazdaság. Egy felmérés szerint Magyarországon az aktív korú népesség 6,9 százaléka dolgozik saját, 3 és fél évnél fiatalabb vállalkozásában.

Ezzel a magyarok kevésbé bizonyultak vállalkozó kedvűnek, mint a hazánkkal egy csoportba sorolt közepes és alacsonyabb jövedelmű országok nagy része. A legaktívabb Thaiföldön például a 18-64 év közötti lakosság 26,9 százaléka érdekelt valamilyen korai szakaszban lévő vállalkozásban.

Használja nyugodtan a bankkártyáját, vásárolj vele az interneten vagy bármilyen üzletben, és egy percig se aggódjon, hogy esetleg visszaélnek az adataival, az így keletkezett kárból ugyanis egyetlen fillér sem terheli Önt! Nagyjából ezt nyújtja a nagy kártyatársaságok "nulla felelősség elve", amelynek apró szépséghibája, hogy Magyarországra nem terjed ki a MasterCardnál és a Visánál sem - olvasható a Portfolión.

A cikk áttekinti, milyen lehetőségei vannak a nálunk szerencsésebb országokban élő ügyfeleknek, és utánajár annak, hogy vajon hazánkba is elérkezhet-e a megoldás, jelenleg ugyanis itthon kicsit másképpen működik a kárviselés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×